Bundesliga: FC Ingolstadt – Borussia Dortmund 0-4

Nehézkesen induló mérkőzésen vagyunk túl, melynek végén mi ünnepelhettünk, hiszen 4-0-ra győztünk idegenben, az FC Ingolstadt otthonában. A gólokat Ginter, Reus, Kagawa és Aubameyang jegyezték, Reus 11-esből volt eredményes.

A kezdőcsapat Bürki – Ginter, Subotic, Hummels, Schmelzer – Weigl – Reus, Kagawa, Gündogan, Mkhitaryan – Aubameyang összetételben állt fel. Az első félidőt sok dortmundi helyzet jellemezte, különösen Ilkay Gündogan jeleskedett, több helyzetet is kialakított, illetve a kapuralövésekkel sem volt adós. Legnagyobb lehetősége a 16. percben adódott, miután átverekedvén magát a komplett ingolstadti védelmen, laposan középre adta be a labdát, de akcióját végül nem tudta gólra váltani az érkező és kissé lemaradó Aubameyang.

A játékrész azonban durvaságáról maradt igazán emlékezetes: a hazai csapat többször is szabálytalanul és erőszakosan lépett fel, különösen Mkhitaryan volt ennek elszenvedője, akit egy ízben ápolni is kellett. A vendégek sem kímélték a bajor csapat játékosait, így a találkozó több ízben is darabossá vált. Az első félidő során így gólt nem, sárga lapot viszont annál többször láthattunk, összesen ötször villant fel, kétszer hazai (Leckie, 25. és Roger, 29.), háromszor vendég (Mkhitaryan, 9., Subotic, 31. és Kagawa 37.) oldalon. A hosszabbítás mindezek dacára csak 1 perc volt, amely szintén találat nélkül pergett le.

A második félidőre a hazaiak pörögtek fel jobban, a 48. percben Bürkinek kellett egy hatalmasat védenie: Hartmann kapta meg a jobb oldalon tisztán a labdát, amit habozás nélkül a sarokra lőtt, a svájci kapus azonban rajta volt. 1 perccel később ismét ígéretes helyzetben találta magát az Ingolstadt, és középre juttatott labdával próbáltak helyzetet kialakítani, Hummels azonban résen volt, és időben tisztázni tudott.

A hazaiak híresen eredményesek voltak az előző szezonban pontrúgásokból, így az 52. percben volt félnivalónk, miután szabadrúgáshoz jutottak, Bürki azonban rajta volt, és lehúzta a labdát.

Ezt követően lassan magához tért a Dortmund is, és három perc múlva érvényesült a papírforma: Henrikh Mkhitaryan passzát követően Ginter cselezett a jobb oldalon, majd nagyon higgadtan lőtte ki az alsó sarkot, vezetéshez juttatva ezzel a vendégeket az 55. percben. Öt perccel később egy fatális hibát vétett Hartmann: nem vette észre a mögötte érkező Schmelzert, akit 16-oson belül buktatott, 11-eshez juttatva a dortmundiakat. Reus állt a labda mögé, és nagyon higgadtan értékesítette, így már 0-2 volt az állás.

Hartmannt ezt követően lecserélték, a helyére érkező Lex pedig rögtön próbára tette magát, Bürki eszén azonban Ő sem tudott túljárni.

A 70. percig kellett várni egy újabb helyzetre, egy jobbról beadott labdát Reus lépett át közében, azonban mögötte senki sem jött, így számításai dugába dőltek. A 74. percben ejtettük meg első cserénket, Mkhitaryan hagyta el a pályát, helyén Hofmann folytatta a játékot, 6 perccel később pedig Reus-t váltotta Ramos.

Hofmann jól szállt be a játékba, hiszen 10 perccel a pályára lépését követően kitűnően találta meg Shinji Kagawát, aki, miután lövőhelyzetbe hozta magát nem hibázott, és a 84. percben háromra növelte az előnyt és a gólok számát egyaránt. Kis híján meglett rögtön a negyedik is, a csereként beálló Gonzalo Castro első labdaérintésből az oldalhálót találta el.

A két perces hosszabbítást sem úszta meg a hazai együttes, Ginter beadását követően Aubameyang megszerezte a 4. gólt is a 91. percben, véglegessé téve az eredményt, amely az első fordulóhoz hasonlóan 4-0 lett, ezúttal idegenben. Így a jobb gólkülönbségnek köszönhetően az élen állunk a 2. fordulót követően a bajnokságban!