Aubameyang: Dortmund lett a második otthonom

A 27 gólos gaboni támadónkat, Pierre-Emerick Aubameyangot egy német lap szólaltatta meg, s a Auba beszámolt arról, hogy milyen érzés a Borussiában játszani, hogyan látja eddigi dortmundi szereplését, valamint a szurkolókról is szót ejtett.

“Nagyon boldog vagyok itt, az emberek elfogadnak olyannak, amilyen valójában vagyok. Dortmund lett az én második otthonom. Sok pozitív és negatív dolog ért a korábbi klubjaimnál(Milan, Dijon, Lille, Monaco, St.Étienne), de ezek tettek engem jobb emberré. Minden gólom után úgy ünneplek, mintha az első lenne. Csodálatos, semmihez sem hasonlítható érzés a dortmundi szurkolók előtt játszani. Egyszerűen nem érzem a korlátaimat, olyankor ez egy másik világ. Elértem a saját kitűzött céljaimat minden szezonban, ez nagyon fontos számomra. Lépésről – lépésre haladok, minden dortmundi évemben egyre jobb játékossá válok. Boldoggá tesz a tudat, hogy az afrikai gyerekek olyanok akarnak lenni, mint én.” – mondta Auba