Brandt: Megőriztük a hidegvérünk, és gólokat szereztünk

Julian Brandt “pozitív irányról” beszélt, miután a téli szünetet követően zsinórban harmadik meccsét nyerte meg a csapat. A duplázó Erling Haaland boldog volt, hogy kezdőként léphetett pályára, míg a korábbi játékosunk, Neven Subotic gyönyörű pillanatokat élt át a Déli Lelátó előtt. A mérkőzés reakciói következnek.

Sebastian Kehl: “Még több gólt is szerezhettünk volna, de volt olyan fázisunk, amikor nem voltunk túl jók, aztán jött a harmadik gólunk is. Összességében a csapat remekül teljesített. Három mérkőzést nyertünk meg zsinórban, ez egy nagyon fontos kezdés a számunkra. Mérkőzésről mérkőzésre fejlődtünk, és 15 gólt lőttünk. Úgy hiszem, még ennél is többet elérhetünk.”

Julian Brandt: “Az elejétől fogva úgy játszottuk a mérkőzést, ahogy azt elterveztük. Voltak problémáink a fordulást követően, de megőriztük a hidegvérünk, és gólokat szereztünk, rengeteg lehetőségünk adódott. Minőséget képviseltünk a labdával, de akkor is jól teljesítettünk, ha nem nálunk volt a játékszer. Mindenki jó teljesítménnyel rukkolt elő, és megérdemelten győztünk, pozitív iirányt mutatunk. Nagyon fontos volt, hogy kapott gól nélkül ússzuk meg a találkozót. A legjobbunkat nyújtuk, meglátjuk, hová visz ez minket.”

Erling Haaland: “Úgy érzem, jó helyen vagyok, és nem okozott problémát az integrálódás. Megértjük egymást a pályán, ez látható is volt, és ez a legfontosabb dolog. Nagyon jó érzés volt kezdőként szerephez jutni. Még fittebbnek kell lennem, de ez a helyzet javul, ahogy mérkőzésről mérkőzésre játszhatok. Továbbra is nyerni akarunk, ezt a szériát kívánjuk tartani.”

Neven Subotic: “A Déli Lelátó előtt állni olyan pillanat, amit egyszerűen nem tud elképzelni előre az ember. Mostanra a stadionban másodjára fordultak felém tisztelettel, még úgy is, hogy ezúttal ellenfélként jöttem – ez gyönyörű pillanat volt. Én továbbra is Dortmunder vagyok, a történelemkönyvek igazolják azokat a szép időket, amiket együtt töltöttünk. Úgy hírlik, ilyenkor egy határt kell húzni eközé és a mérkőzés közé, mivel ez nem volt más, mint egy remek élmény.”