Nagy csodával már ma meglehet az ezüstérem

A tegnapi nappal eldőlt a bajnoki cím sorsa, hiszen a Bayern győzelmével már matematikailag is behozhatatlan előnyre tettek szert, így maradt a második fényesen csillogó éremért való vadászat. Ez nagy szerencsével akár már ma is meglehet – ehhez nekünk a Mainzot kell legyőznünk hazai pályán (erre jó esély kínálkozik), viszont a Lipcsének ki kéne kapnia hazai pályán a kiesés elől menekülő Düsseldorftól.

Fókuszáljunk a Mainzra, aki ellen hazai pályán igen erősen muzsikál a Dortmund – olyanannyira, hogy a 2017/18-as szezon 33. fordulójában elszenvedett 2-1-es vereség az egyetlen, amit valaha a Mainz ellen hazai pályán elveszített a csapat. Az idei kiírásban sem biztatóbb a vendégek számára a helyzet, hiszen 31 ponttal a 15. helyen állnak, közel a kiesőzónához, míg a Dortmund négy pont előnnyel őrzi második helyét a Lipcse előtt, akikkel szombaton fognak megmérkőzni.

Legutóbbi hét hazai mérkőzéséből hatot nyert meg a Dortmund, és a hazai tabellán 15 meccsen szerzett 36 pontjával második helyen áll, aminél jobbat csak a Bayern tud felmutatni (38) – igaz, ők eggyel több mérkőzést is játszottak otthon. A Signal Iduna Parkban garantált tűzpárbaj várható, ugyanis legutóbbi 40 hazai mérkőzésén csupán egyszer nem tudott gólt szerezni Favre csapata. A Mainz részéről sem várható a feltartott kéz, annak fényében főleg, hogy csupán egyet veszített el legutóbbi 5 idegenbeli mérkőzéséből, Wolfsburgban kapott ki 4-0-ra február 23-án.

Egynás ellen a BVB mutatója impozáns, legutóbbi 19 csörtéjükből 15-öt nyertek a Sárga-Feketék, 2-2 mérkőzés zárult vereséggel, illetve pontosztozkodással. Érdekesség, hogy az első öt hazai párharcuk során négyszer is döntetlent értek el egymással a felek, majd azt követően hetet is behúzott a Dortmund a nyolcból. Átlagosan 0,9 gólt kapnak a Mainztól (27 meccsen 23 gól), ami minden jelenlegi élvonalbeli csapatnál kevesebb, és soha nem veszítettek, amikor megszerezték a vezetést (13 győzelem és 5 döntetlen a mérleg). A legnagyobb arányú hazai győzelem 2005 februárjában született dortmundi részről, akkor Smolarek, Koller és Ricken góljaival 3-0-ra nyert a BVB. Azon a napon 31 lövéssel próbálkoztak a dortmundiak, ami abban az idényben rekordnak számított.

Ha már statisztikák: A legtöbb győzelmet a Bayern aratta idén (24), mögöttük a Dortmund jön 20 sikerrel. Vereségek tekintetében csak a Lipcse (3) és a Bayern (4) előzi meg a Dortmundot (5), a Mainz esetében pedig csak a Paderborn kapott ki többször (18 a 19-hez), és legutóbbi hét meccséből csak egyet tudott megnyerni a kiscsapat (egy hete a Frankfurt ellen, 2-0 lett a vége).

A mai mérkőzés mindkét fél szemszögéből bír még téttel, így érdekes párharcra számíthatunk. A hazaiak Reust, Delaney-t, Zagadou-t és Dahoudot kell, hogy nélkülözzék, a túloldalon Awoniyi, Fernandes és Zentner nem lesz bevethető. A három pontért még számos játékos készen áll a harcra, reméljük, ez a jó széria nem törik meg, és nálunk marad zsebben.