Jók az első benyomások a pályán látottak alapján

Az Altach felett aratott 6-0-ás győzelmet követően Lucien Favre külön kiemelte dicséretében Jude Bellinghamet – az új igazolás pedig elégedett volt első mérkőzésével a Sárga-Feketék mezében. A mérkőzés reakciói következnek.

Lucien Favre: “Az első félidei csapatunk nagyon fiatal összetétel volt. Nagyon jól, nagyon intelligensen játszottak, és fizikailag is remekül bírták. Erősek voltunk a párharcokban, és jól szereztük vissza a labdákat. Már az első félidőben is szerezhettünk volna hat, akár hét gólt is – a játékosok remekül játszottak kombinációs játékot egymással. Az intelligenciájuk, mozgásuk és labdajáratásuk minősége döntő lehet egy-egy mérkőzésen akár. Jude Bellingham remekül játszott, a védelem előtt volt a pozíciója – ez nem egyszerű feladat egy 17 éves fiatalnak. A megfelelő pillanatokban tört előre, és remek érzéke volt abban is, hogy mikor kell pozíciót váltani – ez különösen fontos, és jól vitelezte ki. Sokat számít, hogy olyan középpályásaink vannak, akik fel tudják pörgetni a tempót és meg tudják játszani a döntő labdákat.”

Jude Bellingham: “Minden percét imádtam, remek benyomásaim voltak az első pillanattól kezdve, hogy játszhattam a társaimmal, igazán élveztem. A többiek nagyon jók, ami megkönnyíti a dolgomat – remekül játszottak, holott ez még csak az első mérkőzésünk volt együtt. Nagyon örülök annak, hogy a csapat tagja lehetek.”

Jadon Sancho: “Szeretek játszani ezzel a különleges csapattal, van immáron nem kevés tehetséges játékosunk. Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy velük együtt lehettem a pályán. Egykoron én is ebben a cipőben voltam. Tudom, milyen érzés, amikor kijössz az akadémiáról, és a nagycsapatban találod magad. Megpróbálom vezetni őket, megmutatni nekik, hogy mi a jó, és mi a rossz számukra.”

Erling Haaland: “Jó volt, hogy játszhattam néhány percet. A teljesítményünk erős volt.”