Brémában kezdődik a Terzic-éra

Új korszak kezdődött vasárnap a Borussia Dortmund életében, a Stuttgart elleni 5-1-es zakó után lejárt Lucien Favre ideje. A svájci trénert (legalább) a szezon végéig eddigi segédedzője, Edin Terzic váltja, az újdonsült mester a Werder Bremen ellen mutatkozhat be a kispadon kedd este.

Ha azt állítjuk, hogy hegyeket mozgatott meg a Borussia Dortmund szombati arcpirító veresége, akkor finoman fogalmazunk. A Stuttgart elleni demoralizáló bukta a vezetőséget is változtatásra inspirálta, Hans-Joachim Watzkéék pedig megköszönték Lucien Favre eddigi munkáját.

Az időzítés talán nem éppen ideális, de a csapat elmúlt hetekben mutatott játékát nézve nagyon is itt volt az ideje a váltásnak: bár a BVB továbbjutott BL-csoportjából (és a Sevillával találkozik majd a nyolcaddöntőben), a bajnokságban a Köln-Frankfurt-Stuttgart hármas ellen megszerezhető kilenc pontjából csupán egyet gyűjtött be – s erre még a végtelennek tetsző sérültlista sem lehet magyarázat.

Bár csupán egy hét maradt vissza a téli szünetig, igencsak intenzív napok várnak a csapatra, és Terzic is azonnal fejest ugorhat az angol hetek világába: kedden Bréma, pénteken csörte az Unionnal a Signal Iduna Parkba, majd jövő héten egy Braunschweig elleni Német Kupa találkozóval zárja az évet a csapat.

“Az elmúlt huszonnégy óra nem volt szokványos. Sőt, az elmúlt 48 óra sem volt az. Mindenek előtt, szeretnék köszönetet mondani Lucien Favre-nak és Manfred Stefesnek az elmúlt két és fél év közös munkájáért. Hihetetlenül jó időszak volt, tökéletes összhangban dolgoztunk”

– mondta első sajtótájékoztatóján vezetőedzőként a 38 éves szakember hétfőn.

“Nekem személyesen is felelősséget kell vállalnom azért, ami szombaton történt, de most lehetőségünk nyílik arra, hogy a helyes irányba tereljük a dolgokat. Ha én segíthetek ebben a csapatnak, akkor elfogadom a kihívást.

– tette hozzá Terzic.

A sauerlandi származású tréner 2010 és 2013 között dolgozott először a Borussiánál, akkor még az első csapat játékosmegfigyelőjeként, majd Hannes Wolf segédedzője lett a Bochumnál és követte őt a Stuttgarthoz, valamint a Hamburghoz is. Ezt követően dolgozott Slaven Bilic szakmai stábjában a Besiktasnál és a West Ham Unitednél is, mielőtt 2018-ban visszatért volna Dortmundba.

“Ez most egy egészen hihetetlen szituáció. Kilenc éves voltam, amikor először jártam a Westfalenstadionban. Most pedig itt vagyok a Borussia Dortmund vezetőedzőjeként. Soha nem is álmodtam arról, hogy ez megtörténik egyszer”

– mondta Terzic, akivel kapcsolatban Michael Zorc sportigazgató úgy fogalmazott, nagyon jó munkakapcsolatot ápol a játékosokkal, és megvan benne az a tűz, amire most a csapatnak szüksége van.

“Kétféle módon lehet megnyerni egy futballmeccset: ha legalább egy góllal kevesebbet kapsz az ellenfelednél, vagy ha legalább eggyel többet szerzel nála. Én jobban szeretem az utóbbi módot”

– tette hozzá az újdonsült vezetőedző.

Terzic korábban egyszer már vezette a csapatot tétmérkőzésen, amikor Lucien Favre betegséggel küzdött, akkor a Hoffenheim elleni 3-3-as döntetlent játszott a csapat.

“Jelenleg nem állunk Bajnokok Ligája indulást érő pozícióban a bajnokságban, ezen pedig egyértelműen változtatnunk kell”

– nyilatkozta Michael Zorc a Werder Bremen elleni ütközet előtt.

“A szombati vereség nagyon fájt, de tovább kell lépnünk – és minél gyorsabban”

– szögezte le Terzic hétfőn.

“Sok pozitívumot láttunk a múltban, ez nem is volt olyan régen. Ezeket a dolgokat kell visszahoznunk. Hinnünk kell magunkban, hogy gyorsan a helyes irányba tudunk indulni”

– tette hozzá.