Tiszta lappal fogadja a Hoffenheimet a Borussia

Legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből csupán egyet nyert meg a Dortmund, így a freiburgi vereség után volt mit átbeszélnie a csapatnak.

Az elmúlt hetekben finoman fogalmazva is akadozik a Borussia Dortmund gépezete. Az eredmények nem jönnek, a játék görcsös és ötlettelen, a kezdeti lendület, amit Edin Terzic kinevezése hozott már rég tovaszállt.

“A Freiburg elleni mérkőzés után leültünk a srácokkal és nyíltan, őszintén beszélgettünk a problémákról. Úgy éreztem, erre szüksége van a csapatnak. Fontosnak tartottam, hogy elmondjam, mi nyomja a szívemet. Hosszú és világos beszélgetés volt”

– számolt be a múlt hétvégi történésekről a BVB vezetőedzője szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.

Hogy erre valóban szüksége volt a játékosoknak, azt Thomas Delaney is megerősítette. A középpályás elmondta, néha szükség van az őszinteségre és a direkt kommunikációra, Terzic pedig világosan felvázolta a terveket a következő hetekre.

Szombaton a tabellán 12. Hoffenheim látogat a Signal Iduna Parkba. A sinsheimiek sokkal rosszabbul is álltak a bajnokságban, de az elmúlt hetekben a kötelező győzelmeket sikerült bezsebelniük, legyőzték a Herthát és a Kölnt is, a Bayerntől és a Frankfurttól viszont kikaptak.

“Nagyobb nyomást szeretnénk generálni az ellenfél térfelén és sokkal veszélyesebbnek kell lennünk a kapura. Ha veszélyes pozícióba tudjuk játszani magunkat, akkor értelemszerűen több gólhelyzetet tudunk kialakítani”

– vázolta a stratégiát Terzic a Hoffenheim elleni találkozó előtt.

“Nem vagyunk elégedettek azzal, ahol jelenleg tartunk. Jó néhány pontot veszítettünk az elmúlt mérkőzéseken. Két csaapat és legalább négy pont választ el minket jelenleg a Bajnokok Ligája indulást érő helyektől, de továbbra is hiszünk benne, hogy a csapat el tudja érni célját a szezon végére”

– fogalmazott Michael Zorc sportigazgató.

Edin Terzic szerint a legfontosabb, hogy a rutinos játékosok a nehéz időkben előlépjenek és jó példát mutassanak a fiataloknak.

“Amióta itt vagyok ezt várom a rutinos játékosaimtól. Ők azok, akik nyomatékosítani tudják a szavaimat. Az a típusú fickó vagyok, aki szereti, ha a kezében van az irányítás, de ezek a játékosok nagy segítségemre lehetnek abban, hogy visszataláljunk a győztes útra”

– mondta a BVB trénere.

Ami a sérülteket illeti, Thomas Meunier, Dan-Axel Zagadou és Roman Bürki továbbra sem bevethető (ahogy természetesen az egész szezonra kidőlő Axel Witsel sem), jó hír viszont, hogy Thorgan Hazard a héten már teljes értékű edzésmunkát végzett. Szintén nem számolhat Terzic szombaton Lukasz Piszczek játékával, aki egy kisebb izomsérüléssel küzd.

Edin Terzic nem először irányítja vezetőedzőként a csapatot a Hoffenheim ellen, 2019 februárjában egy ízben már be kellett ugrania az akkor beteg Lucien Favre helyett. Az a mérkőzés 3-3-as döntetlennel zárult, alighanem, ezzel most nem lenne elégedett a mester.