Haaland találatával mentettük döntetlenre a mérkőzést

Újabb fontos pontokat hullajtott a Borussia Dortmund a BL-helyekért való küzdelemben a 21. játéknapon a Bundesligában. A hazai környezetben vívott találkozón 2-2-t játszott a csapat a TSG Hoffenheim együttese ellen.

“Őrült” nyitánnyal rukkoltak elő a felek, a labda folyamatosan ingázott a két csapat között, és a pontatlan passzok is felütötték fejüket. A BVB nyitása volt fényesebb, a 10. percben Guerreiro játszotta meg tisztán Haalandot, akit csak Baumann tudott megállítani, remekül blokkolt a lábával. A TSG sem amradt helyzet nélkül: Hitz hasonlóan remek védést mutatott be a 18. percben Bebouval szemben, aki hat perccel később újabb helyzetig jutott, lövése azonban a kapu mellett szállt el.

Másodpercekkel később a Dortmund viszont egy kontrából lecsapott: Guerreiro ívelt előre egy hosszú labdát Sancho felé, és bár Samassékou lesre próbálta állni, ez nem sikerült, a fiatal brit pedig megőrizte hidegvérét, és közelről a kapuba lőtt, megszerezve ezzel a vezetést. Öt perccel később Haaland is betalált, az állás azonban változatlan maradt, mivel a csatár lesen tartózkodott. A norvég játékos kevés híján újra betalált, miután Bellingha megszerzett egy labdát, végül azonban Posch tudott az utolsó pillanatban menteni.

Ami az egyik oldalon nem megy, az a másikon bejön: ez a képlet újra érvényesült, azonban ezúttal fordítva, Rudy passzából Dabbur tudott egyenlíteni a 31. percben. Ezen alkalommal, és számos másik esetben is jellemző volt, hogy a BVB védelme nem tudta megfelelően bedobni magát a mérkőzésbe, és nem tudott nyomást gyakorolni az ellenfelére.

Sajnálatos módon ez a szünet után is felütötte fejét: Hitz az 50. percben kitolta Dabbur fejesét a kapufára, majd a rövid szögletből Rudy ívelt be középre, és Bebou fejezte be az akciót, amivel 2-1-es vendégvezetésre tettek szert. Hét perccel később Haaland újra eredményes volt, azonban ismét les miatt érvénytelenítették a találatot – Hummels juttatta a labdát Delaney-hez, akinek lövése a kapufáról pattant le, Haaland pedig a hálóba gurított, ám Delaney lesen állt. Itt már kérdésesebb az eset, hiszen az ellenfél játékosai is beleértek ebbe a labdába, kérdéses volt, hogy Hummels, vagy a vendégek védőjátékosa ért bele utoljára.

Az 59. percben hármas cserét hajtott végre Terzic, Reus, Moukoko és Dahoud érkezett Reyna, Brandt és Delaney helyére annak érdekében, hogy a mutatott játék fordulatot vegyen. 10 perccel később Schulz érkezett Bellingham helyére, így Guerreiro felszabadult, és a középpályán játszhatott. Mindezek dacára a lehetőségek inkább a vendégek előtt adódtak, a 76. percben újfent Hitznek kellett védenie Bebouval szemben. A BVB képtelen volt arra, hogy komoly nyomást gyakoroljon ellenfelére, noha Haaland kiegyenlített a 80. percben. Maradt 10 perc és a hosszabbítás ideje arra, hogy sikerüljön otthon tartani a három pontot, azonban a hazaiak végül nem jelentettek komoly fenyegetést ezután a kapura.

A mérkőzés videós összefoglalója: