Történelmi derbi

Kilenc szezon telt el úgy, hogy a BVB utoljára megnyerte mindkét Ruhr-vidéki derbijét a bajnokságban. Tegnap este ez most újra sikerült, így Jürgen Klopp 2011/12-es szezonját követően újfent ünnepelhetjük azt, hogy a rivális Schalke ellen hat pontot gyűjtöttünk be az adott idényben. A mérkőzés érdekességei következnek.

Történelmi: A BVB egyszer győzte le eddig 4 góllal a Schalkét, ez pedig már több, mint 56 éve esett meg. 1964 szeptemberében 6-2-re zárták a felek a találkozót. Idegenbeli párharc során legutóbb 54 évvel ezelőtt szereztünk négy találatot, 1967 áprilisában 4-1-re győztük le a Királykékeket.

Győzelmi széria: A Borussia Dortmund zsinórban három derbit nyert meg, amire legutóbb az 1980-as években volt példa.

Kapott gól nélkül: A Schalke elleni párharcok történetében először fordult elő az, hogy a Dortmund négy egymást követő mérkőzésen nem kapott gólt riválisától.

Hidegvér: Míg a Schalke számos lehetőséget elszalasztott az egyenlítésre, addig a Dortmund a második félidőben első helyzetéből bevette ellenfele kapuját.

Mérföldkő: 500. alkalommal játszott le úgy mérkőzést a Bundesligában a BVB, hogy nem kapott gólt: ennél többször csak a Bayern München húzta le a rolót.

Duplázó: Erling Haaland hatodik dupláját jegyezte idén a bajnokságban (összesen tíznél jár), és e tekintetben utolérte Robert Lewandowskit.

Több gól, mint mérkőzés: Haaland 25 idei tétmeccsén 27 gólnál tart, a Bundesligában 17 mérkőzésen 17-szer volt eredményes.

Topforma: 2021-ben a Dortmund 19 gólt szerzett eddig a bajnokságban, és Jadon Sancho a tegnapi nyitó találatával, majd gólpasszával immáron 10 gólban vállalt szerepet ebben a naptári évben. Mind az öt eddigi találatát a téli szünet után szerezte, ezzel pedig 35 gólnál jár, nála fiatalabban még senki nem szerzett ennyi találatot a német bajnokságban (20,91 éves).

Jeles alkalom: Marco Reus a Schalke ellen 300. bajnokiját játszotta a Bundesligában, és immáron 221 gólban volt érintett (130-at maga szerzett, 91-et előkészített), a derbin Raphael Guerreirónak adott gólpasszt, amivel 3-0-ra módosult az állás.

Kedvenc ellenfél: Raphael Guerreiro negyedik gólját szerezte meg a Schalke ellen – semelyik másik csapat ellen nem szerzett még ennyi találatot.

Gólpassz: Mateu Morey szerezte meg a labdát a nyitó gól előtt, és először vett tevékenyen részt gólhoz vezető akcióban ebben az idényben.

Sokoldalú: A Német Kupában a Paderborn ellen Emre Can a háromvédős rendszer közepén játszott, majd az azt követő bajnoki meccseken jobbhátvédként tevékenykedett. A Sevilla ellen védekező középpályásként, a Schalke ellen középhátvédként szerepelt a hátsó négyesben. Februári öt mérkőzése során négy különböző poszton játszott a német válogatott játékos.

A tapasztalat haszna: A Dortmund kezdő tizenegye majdnem kétszer annyi Bundesliga-mérkőzést játszott (1554), mint a Schalke játékosai (751), és kis híján tízszer annyi találatot is szereztek már (302), mint a Királykékek legénysége (36).