2-1-re a City nyert, de a BVB ragyogott: nyitott még a kérdés a visszavágóra

Noha 2-1-es (félidőben 1-0) vereséget szenvedett, a Borussia Dortmund életben tartotta reményeit a Bajnokok Ligájában az elődöntőbe jutással kapcsolatban, remek teljesítményt mutatva idegenben a Manchester City ellen.

A Borussia egy kész tervvel állt ki a Manchester City ellen – folyamatos koncentráció mellett alig hagytak teret az ellenfélnek levegőhöz jutni. A terv bevált, folyamatos nyomás alatt tartotta a csapat a Cityt, akik így rájuk nem jellemző hibákat vétettek, a labda ezáltal hol az egyik, hol a másik csapatnál kötött. Ez a fajta játék adta meg a mérkőzés legelső lehetőségét Bellinghamnek. Az energikusan játszó középpályás 10 méterről tesztelhette Edersont, ám lövése túl kényelmes volt – középre tartott, és magasságban is ideális volt a hálóőrnek. Bár a City 60%-ban birtokolta a labdát, nem tudott magas fokozatra kapcsolni az okosan helyezkedő BVB-val szemben, akik élettel telinek látszottak. A 24. percben újfent közel járt a Dortmund a gólhoz, sajnos azonban a befejezés sikertelen volt, Haaland nem tudta gólra váltani a Reus passzából érkező játékszert.

Egyetlen hiba sokba kerülhet, és Can középpályán rontott passza gólhoz vezetett. Mahrez vezetett egy kontrát – akinek szerencséjére még éppen bent tudta tartani a labdát a pályán -, majd az érkező De Bruyne-nek passzolt vissza, aki a 19. percben öt méterről bevette a helyzettől tehetetlenné vált Marwin Hitz kapuját.

Tíz perccel később érdekes jelenetnek lehettünk szemtanúi, Hategan ugyanis büntetőt ítélt a Manchester City javára. De Bruyne játszott meg egy szabadrúgást, melynek során Rodrigo és Can akadt egymásba – a hazai játékos az arcát fogva került földre, noha Can sarkazása során nem találta el. Az esetet a játékvezető a VAR segítségével megvizsgálta, végül javította döntését, és labdaejtéssel folytatódott a játék, ám Can sárgája, amit reklamálásért kapott, végül megmaradt.

Nem sokkal később újra a játékvezető avatkozott közbe, ezúttal a Dortmund kárára: Ederson megpróbálta Guerreiro hosszú labdáját megszerezni, és kifutott kapujából, ám elszámította a labda ívét, ezáltal Bellingham megkaparintotta a játékszert és az üres kapuba passzolta, ám Hategan úgy ítélte meg, hogy szabálytalanul szerezte meg a labdát, és érvénytelenítette a találatot, valamint sárga lappal “jutalmazta a játékost”, aki egyértelműen a labdát találta el a játékba avatkozása során.

A második félidőben a BVB maradt ugyanaz a kellemetlen ellenfél a City számára, mint amivel az első 45 perc során találkoztak, és a 48. percben már újabb esély bontakozott ki a németek előtt: Haaland kapta meg Dahoud labdáját, és mindkét középhátvédet felülmúlta, ám Ederson remekül zárta a szöget, és megakadályozta a fiatal gólgépet az egyenlítésben. A 61. percben Haaland kiharcolt egy szabadrúgást a büntetőterület vonalánál, amit Reus rúgott el, lövése azonban Diazban megakadt.

A túloldalon Hitz mutatott be egy bravúros védést, Foden közeli kísérletét blokkolta a 65. percben – ez volt az első lövése az angoloknak a második félidőben, és mindösszesen a negyedik az egész mérkőzést figyelembe véve. A City további lehetőségeket teremtett, a 76. percben De Bruyne labdája ment el a kapu mellett, majd egy perc múlva Hitz újra Foden ellen villantotta meg kapusreflexeit.

A City növelte a nyomást annak érdekében, hogy találjanak egy második gólt, ám ehelyett a Fekete-Sárgák ünnepelhették a jól megérdemelt egyenlítést. Can indította a támadást, majd Haaland továbbította Bellingham passzát Reus felé, aki betört a büntetőterületen belülre, és a távoli sarokba helyezte lövését, amivel a 84. percben 1-1-re módosította az állást.

Hiába az egyenlítés, a City talált rá választ: De Bruyne ívelt jobb oldalról át a túloldalra, az elszálló labda pedig megtalálta Gündogant, majd tőle Fodenhez érkezett a játékszer, amit a fiatal brit közelről a kapuba tudott ezúttal juttatni, beállítva a 2-1-es végeredményt a 90. percben.

A mérkőzés videós összefoglalója: