“… most járunk félidőnél” – a mérkőzés reakciói

Edin Terzic, Marco Reus és Mats Hummels osztotta meg gondolatait a Manchester City elleni mérkőzést követően.

Edin Terzic: “Szerettük volna a középpályát megereősíteni, ami jól is működött. Sok dolgot csináltunk jól, keveset hibáztunk, és képesek voltunk önerőből is veszélyeztetni az ellenfelet. A mérkőzés végén nyilvánvalóan csalódottak voltunk amiatt, hogy elveszítettük a találkozót, mivel most egy másik arcunkat mutattuk, jól küzdöttünk. Azonban még nem estünk ki, most járunk félidőnél, ez a párharc továbbra is nyitott. Mindent bele fogunk adni annak érdekében, hogy a következő körbe jussunk a jövő heti mérkőzést követően.”

Marco Reus: “A második bekapott gól a végén fájdalmas volt, mivel csak két másodpercre kihagyott a figyelmünk, és a City ezt megbüntette. Meg kellett volna állítanunk ezt a keresztlabdát, és elhalt volna az akció. Úgy hiszem, taktikai szinten remek mérkőzést tudhatunk a hátunk mögött. Az első félidőben nem volt elég önbizalmunk ahhoz, hogy sokszor lépjünk előre támadni, ez a második félidőre már javult. Kiegyenlített mérkőzés volt, noha a City egyértelműen többet birtokolta a labdát. Jól felépített volt a játékunk, de nagy kár azért, hogy nem lett meg a jutalmunk azért a küzdelemért és lendületért, amit a pályára vittünk.”

Mats Hummels: “Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, a legvégsőkig küzdöttünk. Különösen idegesítő, hogy mindösszesen csak egy gólig jutottunk a helyzeteinkből, és a legvégén egy elkerülhető gólt kaptunk a 90. percben, amivel az ellenfelünk győzelmet szerzett. Mindent beleadtunk a mai mérkőzésen, és megmutattuk, mi az, amit három naponta nyújtanunk kellene. Ha 1-1-es eredménnyel mentünk volna haza, mind boldogok lennénk, így nem a legjobbak az érzéseink, noha nagyon rendben voltak ma a dolgaink. Nem vitatható, hogy ez egy előrelépés volt, és a továbbjutás lehetősége is még fennáll. Gólt kell szereznünk majd és ma látható volt, hogy sokkal több helyzetünk volt, mint amivel bárki is számolt – ezt kell átörökítenünk a visszavágóra is. Remek kihívás lesz, és a legnagyobbak egyike ellen tesztelhetjük, hol tartunk. De ezzel majd csak akkor foglalkozunk, ha annak eljön az ideie – most a bajnokságé újra a fókusz, hatalmas szükségünk lesz szombaton arra a három pontra a Stuttgart ellen.”