Gólokban nincs hiány a Leverkusen és Dortmund párharcaiban

Három csapat szerzett eddig kilenc gólt az első három bajnokiján idén, ebből kettő farkasszemet néz egymással szombaton: a Bayer Leverkusen és a Borussia Dortmund összecsapására készülhetünk, mely mérkőzés mindig magában hordozza a gólokat – a legutóbbi kilenc párharcuk gólátlaga alig esik öt alá mérkőzésenként.

A két csapat közötti párharcok elég gyakran eldőlnek valamelyik fél javára, a legutóbbi 12 párharcukból mindössze 1 zárult döntetlennel, míg nyolcszor a Dortmund, háromszor a Leverkusen hagyta el győztesen a pályát. A legutóbbi kilenc párharcuk nem kevesebb, mint 43 gólt hozott, 29-14 arányban a BVB javára, és csak a Bayern győzte le többször és rúgott több gólt a Leverkusennek (50 és 160) a Dortmundnál (33 és 136). Marco Reus számára kellemes ellenfél lehet a Bayer, akik ellen a legutóbbi öt mérkőzésen hat alkalommal is betalált, de a mai születésnapos Marin Pongracic is itt szerezte eddigi két bajnoki találatát, 2020. május 26-án duplázott a BayArénában, ahol a Wolfsburggal 4-1-re nyertek.

Az előző idényt is beleszámolva a Leverkusen csupán egyszer veszített legutóbbi hét mérkőzésén, május 22-én, és a helyszín talán nem meglepő: Dortmundban. A jelenleg 2. helyen álló együttes egy döntetlennel nyitotta az idényt az Union Berlin otthonában (1-1), majd hazai pályán négyet rúgott a Mönchengladbachnak, és szintén négyet idegenben az Augsburgnak is, noha ott a hazaiak is eredményesek voltak egyszer. Rajtuk kívül egy csapat sem szerzett több gólt (holtversenyben állnak a Bayernnel és a Dortmunddal) az idei kiírásban, és csak a Wolfsburg kapott náluk kevesebb gólt, mindösszesen egyet. Ez azt jelenti, hogy +7-es gólkülönbségük idén a legjobb egyelőre, és hazai pályán sem lesz könnyű kapott gól nélkül zárni ellenük, a legutóbbi 14 hazai bajnokijukon ugyanis csak egy alkalommal nem mattolták az ellenfél védelmét.

A Dortmund háza táján szintén erős a bajnoki menet, legutóbbi 10 bajnokijából ugyanis 9-et nyert meg a csapat, szintén beleszámítva a tavalyi idényt. A BVB meccsei a leggólgazdagabbak, a Fekete-Sárgák három mérkőzésén ugyanis összesen 15 gól esett, vagyis 9 rúgott gól mellé 6 kapott társul. A tépázott védelem hibáit ellensúlyozza viszont az, hogy legalább egy gólt szerez a csapat immáron 35 bajnoki óta, és a támadószekcióra eddig sem lehetett komolyabb panaszunk, ráadásul hosszútávú potenciál is lehet benne, hiszen a Dortmundé a legfiatalabb csapat a ligában: az átlag életkora a pályára lépett játékosoknak mindössze 24,8 év volt.

Két hét telt el az utolsó bajnoki óta, hiszen a válogatott szünet miatt leálltak a küzdelmek, ám a játékosaink jó szériát futottak, sok gólt szereztek az elmúlt időszakban. Az edzéseket ez ugyan megnehezítette, hiszen akadt olyan helyzet is, mikor az edzői stábból többen voltak pályán, mint a játékosok közül – ám a válogatotton túl a sérültek is hozzátettek a létszámcsökkenéshez. Ennek kapcsán a szintén születésnapos Marco Rose elmondta: “Nem volt könnyű így. Néhány elemen dolgoztunk először, majd a játékosok kaptak pár napot. Most, hogy visszatértek valamennyien, elkezdhetjük a felkészülést a Leverkusenre”. Mivel pár játékos így sem tért vissza a csapathoz, néhány U23-as játékos is a nagycsapattal edzhetett, hiszen a válogatott mérkőzéseknek is megvannak a sérülésveszélyei.

Thorgan Hazard például egyéni edzéstervet csinál, a csapattal nem edzhetett együtt, vele kapcsolatban a vezetőedző megerősítette, hogy szüksége lesz a játékosnak néhány napra, mellette Emre Can és Nico Schulz is hiányzó lett. Giovanni Reyna egy izomsérülést szedett össze, így az amerikai válogatott játékos nem lesz bevethető a következő mérkőzéseken. Rose elmondása alapján Julian Brandt veheti át a helyét: “Jule jól érzi magát, úgy tűnik, készen áll a feladatra. A felkészülési szezonban jól teljesített, és bár karanténba is került, volt másik két hete az edzésre, és meccs is van a lábában.”

Thomas Meunier szintén sérülten érkezett vissza a belga válogatottól, és kérdéses, hogy játszhat-e a mai napon, erről a játékos és az orvosi stáb egyeztet, és noha Marco Reus sem egészségesen érkezett vissza, de némi kezelés után úgy tűnik, hogy bevethető lesz a Leverkusen elleni mérkőzésen. Szintén jó hírek érkeztek Mats Hummels felől, aki már két napja a csapattal edz. Rose vele kapcsolatban elmondta: “Eddig remekül halad a folyamat. Beszélünk az orvosi csapattal rendszeresen, és figyelünk a tanácsaikra. Kevés ideje volt az edzéseken, és semmi se jutott a felkészülési idényre számára, így fontos, hogy be tudjuk őt újra építeni a csapatba, és szintre hozzuk az erőnlétét. Reméljük, hogy hamarosan újra százszázalékos lesz, és bevethetővé válik.”

A védelemben Marin Pongracic leigazolásának köszönhetően újabb opció vált elérhetővé, a játékos a válogatott szünet idején érkezett a klubhoz. Rose dicsérő szavakkal illette a fiatal horvát játékost: “Ami igazán fontos, hogy gyorsan be tudott illeszkedni. Ha a benne lévő potenciált is megfelelően ki tudja hozni magából, akkor a Borussia Dortmund számára nagy segítség lehet – fitt, nagyon gyors, fizikálisan erős és középső védőként remekül illeszkedik egy olyan rendszerbe, amelyik feltolt védelemmel játszik.”

A hazaiak idén még veretlenek, ám Roset és csapatát ez nem rettenti el: “Ők a riválisaink a Bajnokok Ligája-helyekért folytatott küzdelemben, így a mi szintünkről való ellenfélről beszélhetünk. A Leverkusen rendkívül agresszív játékot folytat labda nélkül, megpróbálják gyorsan visszaszerezni azt, és a váltásaik is veszélyesek, erős csapatról beszélhetünk tehát. Egy rendkívül intenzív mérkőzésre számíthatunk.”

Az intenzitás nem tűnik kérdésesnek, egyedül csak a három pont sorsa, mely reméljük a vendégeknél landol a 15:30-kor kezdődő találkozó legvégén.