Újabb thriller, újabb siker

A válogatott szünet utáni első bajnoki mérkőzésén pontosan ugyanott folytatta a Borussia Dortmund, ahol előtte abbahagyta: elől és hátul egyaránt gólképesen.

Rangadó várt a BVB-re a Bundesliga negyedik fordulójában, Marco Rose alakulata az eddig veretlen Bayer Leverkusen otthonába látogatott. A Dortmund és a gyógyszergyáriak összecsapásai rendre sokgólos mérkőzést hoznak, így lehetett számítani némi tűzijátékra, bár a drámáról ezúttal lemondtunk volna egy unalmas, de sima győzelemért cserébe.

Sajnos, a válogatott szünet alatt nemhogy rövidült volna, egyenesen hosszabbodott a dortmundi sérültlista. Marco Rose ezúttal Canra, Collinsra, Coulibalyra, Hazardra, Moreyre, Reynára, Schulzra, Tiggesre és Zagadoura sem számíthatott sérülés miatt, de Hummels sem volt még száz százalékos erőállapotban, így rögtön bekerült a kezdőbe a friss szerzemény Pongracic, Reynát Brandt helyettesítette a középpályán, Witsel pedig fellépett a középpályára a védelem tengelyéből.

A találkozót a hazaiak kezdték jobban, egy saját térfélen elkövetett dortmundi labdavesztést büntetett meg Wirtz már az első percekben, de a bekapott gól nem zavarta meg a BVB-t. Sőt, egyre inkább átvette a mérkőzés irányítását a vendég gárda, több kisebb-nagyobb lehetőség is adódott az egyenlítésre. Meg kell jegyezni, a Leverkusennek is megvoltak a lehetőségei, de a kissé idegesen kezdő Pongracic több kulcsfontosságú szerelést is bemutatott a hazai akcióknál.

A dortmundi mezőnyfölény a 37. percben érett góllá, Meunier rajzolta Erling Haaland fejére a labdát egy csinos támadás végén, a norvég gólvágó pedig remekül bólintott a rövid alsó sarokba. Néhány perccel később már 1-2 állt az eredményjelzőn, de hosszas VAR-ozás után végül érvénytelenítették Bellingham találatát, ugyanis az akció elején Dahoud szabálytalanul szerzett labdát.

Az újabb hidegzuhany a félidő ráadásában következett, Brandt adta el a labdát szintén saját térfélen, a kontratámadás végén pedig a cseh Schick lőtte ki a hosszú alsó sarkot, így leverkuseni előnnyel vonulhattak pihenőre a felek.

Nem sokáig örülhetett a Bayer a szünet után, mindössze két perccel a második játékrész kezdete után ismét egyenlő volt az állás, Haaland szolgálta ki remekül Brandtot, aki kozmetikázva korábbi hibáját pokolian nagy gólt ragasztott a rövid felsőbe.

Ezzel még nem értek véget a Dortmund megpróbáltatásai, ugyanis a gyógyszergyáriak harmadszor is vezetéshez jutottak a mérkőzésen, az 55. percben Diaby vállalkozott lövésre, de az olyan pocsékul sikerült, hogy ez mindenkit megzavart, a véletlen lövőcsel után viszont sajnos sikerült már jól is eltalálnia a labdát a hazaiak támadójának, amely így Kobel hálójában kötött ki.

A fekete-sárgák a Hoffenheim ellen is bebizonyították, hogy küzdeni nagyon tudnak, és most sem volt ez másképp, harmadszor is sikerült egyenlíteni. A 71. percben Guerreiro állt oda egy szabadrúgás mögé, nagyjából 21 méterre a hazai kaputól és remekül tekert a rövid felsőbe.

Amit a VAR az első félidőben elvett, azt a másodikban visszaadta, a 76. percben egy ártatlannak tűnő szituációban Kossounou csapta orrba Marco Reust a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig a videózás után tizenegyest ítélt, amit Haaland magabiztosan értékesített.

A BVB összességében megérdemelt győzelmet aratott a rangadón, ám továbbra is igen sok gólt kap a csapat, amelyet nehéz csak a sok sérült számlájára írni. Folytatás szerdán 18.45-től a Besiktas otthonában a BL-nyitányon.