Jótékonysági mérkőzést vívunk a Dinamo Kijevvel

Kedden a Borussia Dortmund jótékonysági mérkőzést vív a Dinamo Kijev csapatával a béke jegyében. “Ezzel a mérkőzéssel Ukrajnának segítünk – adományokat gyűjtünk, amik majd segítik a hazámat, az ott élő embereket” – vezette fel a mérkőzést a Dortmundnál vendégjátékosként szereplő Alan Aussi.

Marco Rose számára nem volt kérdéses, hogy a csapata mérkőzést játszik a Dinamo ellen: “Mindannyian érintettnek érezzük magunkat, és ledöbbent ez a helyzet. Nem igazán érthetjük, mit is jelent egy háború, és hogy mi történik Ukrajnában jelenleg. Ami biztos, hogy ez egy katasztrófa. Szeretnénk elérni azt, hogy ezzel példát mutathassunk, és boldogan veszünk részt ezen a találkozón.”

A Dinamo Kijev sorozatban több csapattal is megmérkőzött, és a BVB is az állomás része. Idáig az ukrán topcsapat játszott már a Legia Varsóval, a Galatasaray-jal és a CFR Cluj csapatával, majd utánunk a Dinamo Zágráb következik ellenfélként.

Alan Aussi számára különleges lesz ez a nap, hiszen jól ismeri a kijevieket: a 20 éves játékos játszott az U19-es és U21-es csapatukban egyaránt. A szezont megelőzően a klub második csapata kölcsönadta őt a Veres Rivne együttesének. Jelenleg viszont Dortmundban tartózkodik: miután kitört a háború, elmenekült Ukrajnából, és Dortmundba érkezett két hónappal ezelőtt. Itt az U23-as csapattal együtt edz, kedden pedig a pályán is láthatjuk fekete-sárga szerelésben őt. Ezzel kapcsolatosan a játékos elmondta: “Ez egy igazán különleges pillanat. Számomra nehéz most a futballra koncentrálni, de tisztában vagyok azzal, hogy a professzionális futball miről szól, így holnap pályára lépek, és a legjobbamat nyújtom. Látom viszont a másik oldalt is mellette: ezzel a mérkőzéssel segítjük Ukrajnát. Adományokat gyűjtünk, amik majd segítik a hazámat, az ott élő embereket. Szeretném az országomat ezen a módon támogatni.”

Noha jelenleg Németországban biztonságban van, Aussi próbálja tartani a kapcsolatot barátaival és csapattársaival, akik Ukrajnában vannak jelenleg is. “Két barátom is a fronton van – napi szinten tartom velük a kapcsolatot, hogy tudjam, életben vannak még. Ez nehéz számomra és a családjaik számára is, hiszen bármelyik nap akár az utolsó is lehet nekik”. Aussi számára jelenleg a legfontosabb dolog, hogy annyi támogatást gyűjtsön, amennyit csak lehet: “Rengeteg embernek szüksége van a pénzre, hiszen nincsen otthonuk, nincs semmi, amit ehetnének. Remélem, hogy minél több támogatást sikerül összegyűjteni, és szeretnék köszönetet mondani mind a klubnak, mind a városnak. Büszke vagyok arra, hogy a klub segítséget nyújt ezzel a jótékonysági mérkőzéssel és más, támogatást gyűjtő kampányokkal egyaránt.”

Nem csupán a játékosok, a bírók tekintetében is lesz jelzésérték: az ukrán Denys Shurman vezeti az első félidőt, míg a Bundesligában ténykedő Patrick Ittrich lesz a negyedik számú játékvezető. A második játékrészben a két játékvezető szerepet fog cserélni.