Jamie Bynoe-Gittens vívta a legtöbb párharcot és futotta a legtöbb sprintet

Az xG-mutatókat figyelembe véve (4,3 – 1,9) a Borussia Dortmundnak könnyedén nyernie kellett volna, de a gyenge befejezések, valamint Manuel Riemann remeklése (hét védés) megakadályozta a Dortmundot a további gólok szerzésében. A mérkőzés érdekességei következnek.

Elkötelezett: Jamie Bynoe-Gittens vívta a legtöbb párharcot a dortmundi játékosok közül (31-et), és 48%-át megnyerte – impozáns eredmény ez egy támadótól. Lecseréléséig ő teljesítette a legtöbb sprintet is, szám szerint 36-ot.

Büntetők: Korábban már megesett az idei bajnokságban, hogy egyetlen mérkőzésen három büntetőre is sor került: a 27. játéknapon a Mainz és a Bielefeld ütközete eredményezett ennyi pontrúgást, mindet a Mainz javára. Legutóbb épp a Mainz ellen játszott a Dortmund, mikor szintén három büntető esett: 2013 novemberében kettőt szintén a BVB rúghatott, egyet pedig az ellenfél.

Húzóerő: Erling Haaland 21 gólnál tart az idei szezonban, amivel a góllövőlistán a második helyen áll Patrick Schickkal egyetemben. A tegnapi teljesítményével 65 Bundesliga-mérkőzésen 61 gólnál jár, és ez volt a 23. alkalom, amikor legalább két góllal jelentkezett be egy mérkőzésen.

Büntetőspecialisták: A BVB az idei bajnoki kiírásban tíz büntetőt rúghatott – mindenki másnál többet – és valamennyit értékesítette is. A Fekete-Sárgák csupán egy idényben végezhettek el ennél is többet: az 1994/95-ös szezonban 11 alkalommal állhattak a tizenegyesponthoz.