Rose: “Mintha egy tökéletes másolata lett volna ez az első párharcunknak…”

“Túl sok gólt kaptunk az idény során és ma is, nem zártuk le időben a találkozót” – ezek voltak a konklúziói Marco Rose vezetőedzőnek a 4-3-as, Bochum elleni vereséget követő sajtótájékoztatón.

Marco Rose a vereség okairól:

“Csalódást keltő. Jól feleltünk arra, hogy idejekorán hátrányba kerültünk, megérdemelten egyenlítettünk, majd előtte és utána is rengeteg lehetőségünk adódott. A szünetet követően megérdemelten vezettünk 3-2-re, de sajnos nem tudtuk megszerezni a negyedik találatot. Azon a ponton, amikor már annyira fáradtnak látszott a csapat, mint amilyennek érezte, akkor a Bochum képes volt fordítani egy hárított íveléssel és egy kézen megpattanó lövéssel. Összességében túl sok gólt kapunk. Ha a tabellára nézek, azt látom, hogy ötvenszer vették be a kapunkat, így magától értetődő, hogy mire kell fókuszálnunk. Akár nyolc vagy kilenc gólt is szerezhettünk volna, ehelyett csak háromra voltunk képesek.”

… a mérkőzés és a szezon hullámvölgyeiről és csúcsairól:

“Mintha egy tökéletes másolata lett volna ez az első párharcunknak: egyértelműen mi voltunk a jobb csapat, és 1-1-es döntetlennel zártunk. A fő probléma, hogy túl sok gólt kapunk. Az is tény viszont, hogy érthető okokból egy idő után elfáradt a csapat (Rose a sérültlistára gondolt – a szerk.), és ez is döntő szerepet játszott. Rengeteg erőfeszítést tettünk bele, ismét többet futottunk a pályán, mint az ellenfelünk.”

… Jamie Bynoe-Gittens debütálásáról a kezdőcsapatban:

“Indokolt volt az ő kiválasztása, jól is játszott. Jamie egy nagy tehetség, akinek voltak már problémái a sérülésekkel, ezért hoztuk őt fel ennyire lassan az U19-esekkel. Ő olyat tud adni nekünk, amiben gyakran hiányt szenvedünk – olyan karakter, aki bele akar állni a párharcokba, és előre akar törni a széleken. Még hozzá kell azonban szoknia a Bundesliga tempójához, hiszen 60 perc után már elfáradt.”