Pénteken kezdetét veszi élesben az idény, a Német Kupa első fordulójában az 1860 München otthonába látogatunk. Egy héttel a Bundesliga indulása előtt az élvonal két alapítótagja csap össze egymással.
1962. július 28-án a delegált összegyűltek a dortmundi Westfallenhallen konferenciaközpontban (kereken 60 évvel ezelőtt, ezen a napon) amiatt, hogy megszavazzák a Bundesliga létrejöttét (103 igen és 26 nem mellett), majd ezt követően dönteniük kellett arról, hogy melyik 16 klub legyen érdekelt az élvonalban. 1963 májusában a TSV 1860 München is megkapta a zöld utat – a városi rivális FC Bayern München helyett -, így a soron következő kupamérkőzésen két olyan egyesület méri össze erejét, akik már a Bundesliga születésekor jelen voltak.
A két klubnak inkább a múltja, semmint a jelene közös, a legélesebb talán az 1965/66-os idény volt: ekkor a BVB és a TSV vívott csatát az első helyért, és a 32. játéknapon a Dortmund vezette a tabellát, köszönhetően jobb gólarányának (ami mindösszesen eggyel volt jobb), ám az egymás elleni mérkőzésen az Oroszlánok nyertek 2-0-ra a Dortmund otthonában. Ez volt az első és máig az egyetlen német bajnoki címe az 1860-nak az élvonalban. Két évvel diadaluk előtt a klub másodjára nyert Német Kupát (előtte 1942-ben emelhették a magasba), az Eintracht Frankfurt ellen nyertek a döntőben, és 1965-ben pedig a Kupagyőztesek Kupájában menetelt döntőig a csapat, ott viszont a Wembleyben a West Ham United megálljt parancsolt (szintén 2-0) 97.974 néző előtt.
A Bundesliga örökranglistáján a TSV jelenleg a 22. helyet foglalja el, 672 mérkőzéséből 238-at nyert meg, noha a klub a 2003/04-es szezon óta nem szerepelt a legmagasabb osztályban. 13 évet töltöttek a Bundesliga 2-ben, majd 2017-ben a Regionalligába kerültek, miután nem kaptak licenszet, de innen egyből feljutottak a harmadosztályba. Ott tizenkettedik, nyolcadik, majd kétszer is a negyedik helyen végeztek az elmúlt négy idény során, és a tréner, Michael Köllner a feljutást célozza meg, ahogy fogalmazott: “Mindent megteszünk, ami az erőnkből telik, hogy újra a másodosztályban játszhassunk a következő idényben.”
A bajnokságot megkezdő müncheniek rögtön egy hétgólos mérkőzéssel hangolódtak a másnapi kupamérkőzésre, 4-3-ra múlták felül (kis híján elszórakozva három gólos előnyüket) a Dynamo Dresden csapatát. A látványos támadójátékot hozó mérkőzésen 4-1-4-1-es felállással álltak ki a vendégek, akiknek sorában korábbi dortmundi játékos is szerepel: Joseph Boyamba 58 Regionalligás fellépésén 24-szer zörgette meg az ellenfél kapuját 2018 és 2020 között.
Köllnernek a kupa felemásan lehet jó ómen: bár tavaly a Darmstadtot és a Schalkét is legyőzték (végül a Karlsruhe állta útjukat), és a legutóbbi két kupamérkőzésük élvonalbeli csapat ellen sikeres volt (Hoffenheim ellen otthon 2-0, a Mainz ellen idegenben 2-1 a 2015/16-os idényben), a Dortmund ellen fájó emléket őrizhet: 2018-ban még a Nürnberg edzőjeként elszenvedte legnagyobb vereségét: 7-0-ra kapott ki a Signal Iduna Parkban csapata.
A Dortmund a Német Kupában egy hosszú szériát tart fenn: 26 kupamérkőzés óta legalább egy gólt szereztek idegenben, ami a klub történetében a leghosszabb sorozat e tekintetben. A legutóbbi alkalom, mikor nem volt eredményes a csapat idegenben még 2013-ra tehető, mikor 1-0-s vereséget szenvedett a csapat a Bayern ellen a negyeddöntőben. Edin Terziccsel ez lesz a 6. kupamérkőzésünk – az előző ötöt mindet megnyerte csapatával a tréner (és a szezon végén a magasba is emelhették a trófeát), ezek során pedig 15 lőtt gól mellett csupán 3 kapott szerepel.
A 2021-es sikerével a Dortmund ötszörös bajnoka a kupának, korábban 1965-ben, 1988-ban, 2012-ben és 2017-ben emelhette magasba a trófeát a csapat, ezzel beérte a Schalkét és az Eintracht Frankfurtot – náluk több diadala csak a Bayernnek (20) és a Brémának (6) van.
A győzelem ellenpólusa az első körös kiesés, szerencsére azonban a BVB ezt elég régen, 2005 augusztusában tapasztalta meg utoljára, ahol az Eintracht Braunschweig győzte le 2-1-re otthonában a Dortmundot. A legutóbbi, harmadosztályú csapat elleni vereség 2010. október 27-én esett meg a csapattal, amikor az Offenbach Kickers jutott tovább büntetőkkel.
A BVB és a TSV közös története holnap tovább íródik, és a 48. összecsapásra kerül közöttük sor. A Dortmund a Bundesligában 40 mérkőzésből 19-et nyert meg, 12-t pedig elveszített, a Német Kupában pedig négyszer találkoztak: 1962/63-ban a BVB 3-1-re nyerte a negyeddöntőt, a következő idényben pedig az Oroszlánok diadalmaskodtak otthon 1-0-ra. 1980 októberében újabb dortmundi 3-1-es siker született, és 2013-ban pedig hosszabbításban nyert a Fekete-Sárga csapat 2-0-ra. Ez volt a legutóbbi tétmeccse a két csapatnak egymással, ahol Pierre-Emerick Aubameyang szerezte meg a 105. percben a vezetést büntetőből, majd Henrikh Mkhitaryan növelte az előnyt két perccel később. A legutóbbi TSV sikerre 2001-ben került sor a Bundesligában, ahol Thomas Häßler büntetőből szerzett találata elegendő volt az 1-0-s sikerhez az Olimpiai Stadionban a BVB ellen.
A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón egy régi-új ismerős foglalt helyet, ezúttal már Terzic ült az asztal mögé Rose helyett, aki elmondta, alig várják már a soron következő megmérettetést. Kiemelte: “A legnehezebb most az a várakozás, ami a mérkőzés kezdetéig vesz minket körbe. Keményen készültünk hosszú időn át, sok időt töltöttünk tervezéssel és jól dolgoztunk. Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy jelenleg hol állunk.”
A tréner közel egy hónapja tért vissza edzőként a csapathoz, és üdvözölte a játékosokat az előszezonban, akikhez két héttel később csatlakoztak a válogatott futballisták is. A felkészülési mérkőzéseken három győzelem is született alacsonyabb osztályú ellenfelek ellen (Lüner, Dynamo Dresden, SC Verl), de a két spanyol élvonalbeli klub ellen (Valencia, Villarreal) alulmaradt a BVB Bad Ragazban. Terzic elmondta: “Pár dolgot magunkkal hozunk a felkészülésből. Az eredmények nem azok voltak, amikre mi vágytunk, és különösen elégedetlenek voltunk a Valencia és Villarreal elleni mérkőzések második félidejeivel, Ezekről sokat beszéltünk, és dolgoztunk is rajta mind az edzőpályán, mind azon kívül, mivel szeretnénk olyan gyorsan fejleszteni ezeken, amilyen gyorsan csak lehet.”
Sébastien Haller betegsége okán jódarabig nem áll majd rendelkezésre, mellette Tom Rothe, Felix Passlack és Salih Özcan hagyja ki a mérkőzést. Özcan két napja nem érez fájdalmat, és várhatóan felveszi hamarosan a tempót, és erősítheti majd a csapatot. Mo Dahoud, Marco Reus és Jude Bellingham sérültek meg nemrégiben, de a csapatedzés egy részét teljesítették, és várhatóan további edzésmunkákat is bírni fognak. Gregor Kobel és Emre Can is részt vettek az edzésen, és bevethetőek lesznek pénteken.
A tréner még nem fedte fel, hogy milyen rendszerben játszatja csapatát, és ki fogja majd betölteni a támadóposztot: “Kipróbáltunk valami újat a múlt héten két támadójátékossal, rámentünk a tempóra, és arra, hogy területeket alakítsunk ki, de van pár olyan játékosunk is, akik képesek elöl a maguk játékát is alakítani. Kénytelenek lesznek kivárni a pénteket, akkor láthatják, mit fogunk kipróbálni.”
Az ellenfél kapcsán Terzic kiemelte: “Az előző idényt a negyedik helyen zárták ugyan, de a tavaszi tabellán a második hely illette meg őket. Ezt a szezont ugyanazzal a lendülettel kezdték meg, amellyel az előzőt befejezték. A csapatuk összeszedetten védekezik, rögzített helyzetekből remekül támad, így vigyáznunk kell.”
Gondolatait a kupában való célkitűzésekkel zárta: “Ez a kiírás rendkívül fontos a számunkra, a BVB mindig a címekért kíván harcolni, és ez az első, amiért küzdeni lehet. Jelenleg azonban nincs értelme még a májusról beszélni – mi szeretnénk minden kört nagyon szorgalmasan, profin és elszántan teljesíteni. A pénteki mérkőzés teltházas és reflektorfényes lesz – ezért edzettünk, alig várjuk!”