Amikor a Fekete-Sárgák és a Zöld-Fehérek találkoznak, a mérkőzés rendre fordulatos – soha másik párosításnál nem fordult elő annyiszor a Bundesligában, mint náluk, hogy egy csapat 1-0-s hátrányból győzni tudott, itt 17-szer került erre sor!
Mindkét együttes veretlen még az idei kiírásban: a BVB előbb a Leverkusent (1-0), majd a Freiburgot (3-1) győzte le, míg a Bréma kétszer is osztozott a pontokon a Wolfsburg és a Stuttgart ellen, mindkétszer 2-2 lett a végeredmény. Hazai pályán a BVB a legutóbbi 14 alkalomból 12-szer is győzni tudott a Werder ellen a Bundesligában, ezek mellett 1-1 döntetlen és vereség lett a vége, és csupán a Frankfurt ellen ünnepelhetett eddig több hazai győzelmet a csapat (35, a Bréma ellen 33) a bajnokságban.
Az előző idényben még különböző osztályokban tartózkodtak a felek, és míg a BVB a második legerősebb csapat volt hazai pályán 13 győzelemmel és 4 vereséggel, addig a Bréma holtversenyben az élen zárt e tekintetben a Schalkéval, mindketten 10 győzelemmel, 3 döntetlennel és 4 vereséggel hozták le a mérkőzéseiket otthoni környezetben a másodosztályban. Idegenben rég veszített mérkőzést a Bréma, legutóbb március 12-én, akkor 2-1-re a Heidenheim nyert ellenük.
Korábban kilenc alkalommal esett meg, hogy a BVB elveszítette aktuális találkozóját a Bréma ellen, miután vezettek, ennél csak a Bayern ellen kaptak ki így eggyel többször. Nyolc esetben viszont hátrányból fordított a Borussia, legutóbb a 2020/21-es szezonban volt erre példa. Ezen páros mérkőzésein 11 büntetőt ítéltek meg eddig a Strobelalleen, ebből 9-et a Borussia javára. Ha van játékosunk, aki imádhatja jelen ellenfelünket, az Marco Reus – a csapatkapitány szinte mindegyik másik csapatnál több gólt jegyzett a Bréma ellen (14-et, ugyanennyi a Mainz ellen is), és 19 Bundesliga-bajnokiján 23 gólban volt érintett a Zöld-Fehérek ellen. A BVB eddig 98 hazai gólt szerzett ellenfele ellen, és a legtöbbet 1980. február 2-án rámolták be, amikor 5-0-ra nyertek Theo Schneider duplájával, valamint Wolfgang Vöge, Manfred Burgsmüller és Herbert Hein találataival.
A gólszerzésre most is remek lehetőség nyílik, hiszen a legutóbbi 35 hazai bajnokiján rendre betalált a Dortmund, viszont a tavalyi szezon nagy gyengeségét, a rögzített helyzeteket épp a Bréma bosszulhatja meg, ugyanis két fejjel szerzett góljuk is van az első két mérkőzésről.
Évtizedeken át a BVB és az SVW csatája szerves része volt a Bundesligának, ám a 2020/21-es szezon végén ez megszakadt, a Werder kiesett az élvonalból. Egy évet hagytak csupán ki, és visszatértek, és ez különleges mérkőzés lehet Edin Terzic számára, aki épp ellenük debütált edzőként a Borussia Dortmund kispadján 2020 decemberében (azt a mérkőzést 2-1-re a BVB nyerte). A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón elmondta: “A Werder kétségkívül jobban szeretne teljesíteni annál, mint ahogy két évvel ezelőtt tette. Korábban már számos alkalommal törtek borsot az orrunk alá, különösen a kupában, így izgalmas mérkőzésünk lesz szombaton. Noha frissen jutottak fel az élvonalba, a Werder nem egy hagyományos feljutóként tekintendő” – utalt a tréner arra, hogy a másodosztályban eltöltött idő ellenére a csapat tapasztalt élvonalbeli játékosokból áll, majd azzal jellemezte őket, hogy teljesítményben és eredményben is nagyot fejlődtek, és Ole Werner csapata a Wolfsburg és a Stuttgart ellen is megmutatta, hogy nagyon bátor együttes.
A vezetőedző a Bréma csapatának szíveként a két csatárt, Niclas Füllkrugot és Marvin Duckscht említette meg, akik ketten együtt 53 gólt és 29 gólpasszt hoztak össze a feljutásért vívott küzdelemben. Utóbbi csatár számára ráadásul különleges lesz a Signal Iduna Parkban való látogatás, hiszen a 28 éves játékos Dortmundban született, és végigment az utánpótlás-egyesületeken is az itt eltöltött több, mint 14 éve alatt, mielőtt 2016-ban elköszönt volna. Terzic maga is ismeri őt, és vele kapcsolatban kiemelte: “Marvin egy fiatal játékos Dortmundból, számára ez a mérkőzés igazi főnyeremény lesz. Reméljük, hogy a teljesítménye kapcsán ez már nem lesz igaz szombaton…”
A csapat jelenlegi helyzete kapcsán Terzic biztatóan értekezett: “Rengeteg jó hír érkezett, majdnem mindenki visszatért!” Külön kiemelte Salih Özcant, aki már a hét eleje óta a csapattal együtt edzett, valamint Niklas Sülét is, ahol még maradtak kérdőjelek: “Niklas visszatérése csütörtökre várható, akkor majd meglátjuk, hogy alakul, és hány percet tud majd játszani szombaton”. Mint ismert, Süle legutóbb az 1860 München ellen játszott a Német Kupában, azóta sérüléssel bajlódik.
Összességében viszont a BVB trénere elégedett a keret mélységével, ami szinte teljeskörűen elérhetővé vált számára, és ki is emelte, hogy edzőként mindig boldog az ember, ha rengeteg lehetőség közül választhat. Az eddigi mérkőzéseken mindig máshogy kellett kiállítsa csapatát mind a München, mind a Leverkusen, mind pedig a Freiburg ellen, és mindegyik mérkőzés máshogyan is alakult, amiből viszont előnyt kovácsolt a csapat: “Ha úgy nézzük, jól felkészültek vagyunk, és valamennyi ellenfélre, illetve valamennyi szituációra tudunk így reagálni, ráadásul a csapat ereje segít minket abban, hogy akár már az edzésen is szintet tudjunk lépni.”
A szintlépésre holnap 15:30-tól újabb teret kaphat a csapat, érkezik a Werder Bréma, akik ellen ugyanúgy a három pont megszerzése a cél.