Kedden kora este megkezdődnek a Bajnokok Ligája idei küzdelmei a Borussia Dortmund számára. Az első ellenfél a selejtezőből érkező Koppenhága, a helyszín pedig a Signal Iduna Park lesz.
A rendhagyó, téli labdarúgó-világbajnokság miatt iszonyatosan sűrű hetek elé néz a BVB, kilenc hét leforgása alatt kell ugyanis lezavarni a Bajnokok Ligája csoportkör hat mérkőzését, miközben természetesen minden hétvégén bajnoki forduló vár a csapatra a rövid válogatott-szünettől eltekintve.
A BL idei 2022/2023-as küzdelmeit gyakorlatilag a BVB nyitja meg a dán bajnok ellen, hiszen a találkzót kedden háromnegyed héttől rendezik.
“A Sárga Fal jelenti majd a különbséget. Mi ezt már tudjuk a Bundesligából, de a nemzetközi ellenfeleink még nem tudják, hogy ez mekkora pluszt jelent nekünk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy teljes egészében mögöttünk lehetnek”
– mondta Marco Reus a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, utalva arra, hogy az UEFA idén először engedélyezte a dortmundi Sárga Falnak, hogy teljes létszámban részt vegyen a BL-meccseken és ne kelljen ideiglenesen ülőhelyeket szerelni az egyébként álló lelátóra.
A Borussia a bajnokságban küzdelmes mérkőzésen szerezte meg a három pontot a Hoffenheim ellen az előző fordulóban, és zsinórban második mérkőzésén nem kapott gólt, hiszen a Herthát is 1-0 arányban győzte le egy körrel korábban.
“Most az a legfontosabb, hogy tovább tudjuk vinni az előző két mérkőzésen nyújtott teljesítményünket. Jól teljesítettünk, és mindig megpróbáltuk tizenegy emberrel megőrizni a kapunkat a bekapott góltól. Senki nem tett egy felesleges métert sem, ez mindenkit jó érzéssel tölt el a csapatból”
– tette hozzá Reus.
A keddi ellenfél a selejtező playoff körében a Trabzonsport ütötte el a BL-főtáblától, Edin Terzic vezetőedző pedig elmondta, a Kobenhavn évek óta igyekszik visszakerülni a legjobbak közé, így biztosan hatalmas lendülettel és szenvedéllyel vágnak majd neki a mérkőzésnek, de a BVB mindent megtesz annak érdekében, hogy győzelemmel indítsa a BL-küzdelmeket.
“A Kobenhavnnél nagyon jó egységet alkotnak a fiatal és a tapasztalt játékosok. Nagyon stabilak a középpályán, miközben számos skandináv tehetség futballozik náluk. Sok fiatal játékosuk életében először játszhat a Bajnokok Ligájában, ez pedig biztosan harcossá teszi majd őket. Sokat futnak és agresszívan támadnak le, miközben nagyon fegyelmezetten védekeznek. Izgalmas kihívás lesz legyőzni őket holnap. Ugyanakkor, ha az előző két Bundesliga-találkozón mutatott teljesítményünkre építünk, akkor jó esélyünk van megnyerni a találkozót”
– fogalmazott Terzic.
Ami a hiányzókat illeti, természetesen Sebastian Haller valószínűleg jó ideig nem lesz még bevethető betegsége miatt, de Mateu Morey és Mo Dahoud mellett Jamie Bynoe-Gittens-szel bővült a sérültek listája, a fiatal szélső a Hoffenheim ellen szenvedett vállsérülést. Donyell Malen és Karim Adeyemi ugyan már elkezdték az edzésmunkát, de vélhetően nem lesznek hadra foghatók kedden, Raphael Guerreiro viszont visszatérhet a csapatba.
A Borussia Dortmund egyébként fennállása 17. BL-szezonját kezdi meg a főtáblán, ebből tizenegy alkalommal sikerült is továbbjutnia a csoportkörből, ám tavaly csak a kvartettje harmadik helyén zárt az Ajax és a Sporting mögött.
A Kobenhavn hatodik alkalommal lehet ott a BL-főtáblán, és eddig egyszer, tizenkét évvel ezelőtt sikerült a legjobb 16 közé jutniuk, ahol a Chelsea búcsúztatta őket. Legutóbbi BL-kirándulásukra a 2016/2017-es szezonban került sor, akkor a Portóval, a Club Bruges-zsel és a Leicester City-vel kerültek egy négyesbe.
A dán bajnoki legutóbbi 15 idegenbeli mérkőzéséből csupán kettőt nyert meg a Bajnokok Ligájában, ugyanakkor minden sorozatot figyelembe véve legutóbbi kilenc mérkőzésükön nem kaptak ki vendégként a nemzetközi kupaporondon.
A klub legnagyobb nemzetközi sikerét az Európa-liga 2019/2020-as kiírásában érte el, amikor egészen a negyeddöntőig menetelt, ahol a koronavírus-járvány miatt egy mérkőzéses páharcban a Manchester United ellen estek ki hosszabbítás után.
A Kobenhavn fennállása során mindössze egyetlen alkalommal tudott német ellenfelet legyőzni, az viszont nagyot szólt. Az UEFA-kupa 1991/1992-es kiírásában 6-2-re győzték le a Bayern Münchent.