A BVB 3-0-s, sima vereségbe szaladt a Lipcse otthonában

A Bundesliga 6. játéknapja nem hozott sikert a Borussia Dortmundnak, idegenben szenvedtek vereséget az RB Leipzig ellen. A Marco Rose által frissen átvett együttes 3-0-ra nyert Terzic csapata ellen.

A BVB vett jobb rajtot, és járt közel a vezetés megszerzéséhez az 5. percben, de Bellingham beadását a büntetőpont közelében tartózkodó Modeste felé egy védő lába elcsípte. A túloldalon a Lipcse egy gondatlan védői megmozdulás után hamar szöglethez jutott, majd egy hibát követően megszületett az első találat is: Schlotterbeck nem maradt elég özel Orbanhoz, aki egy távoli fejessel megtalálta a kapu távoli sarkát. A lendület ezzel a házigazdák oldalára került, akik két újabb helyzetet is teremtettek, majd a 20. percben büntetőhöz jutottak volna, miután Özcan szabálytalankodott Wernerrel szemben. Hangsúlyos viszont a volna szó, hiszen előtte Bellingham ellen követtek el szabálytalanságot, ami miatt az ítéletet visszavonták. A 32. percben újabb óriási lehetősége volt a Lipcsének, ám Wolf egy utolsó utáni pillanatos becsúszással mentette meg a Dortmundot az újabb góltól, amit Szoboszlai lőhetett volna. A labda ugyan Werner elé került, aki betalált, de lesen állt, így nem számított a gólja.

Noha az első félidőben a Dortmund többet birtokolta a labdát (60%), a Lipcse volt a sokkal veszélyesebb és kreatívabb csapat, ami nem sokkal a szünet előtt újabb gólban mutatkozott meg. Werner a 44. percben egy ígéretes helyzetet hagyott ki, de rá egy percre Szoboszlai használta ki könyörtelenül helyzetét, és vágta a labdát a felső sarokba. A hazai vezetés teljesen megérdemelt volt: az egyetlen lövés dortmundi részről a 43. percben érkezett, mikor Süle fejese elszállt a kapu mellett.

A BVB, amely együttes megnyerte legutóbbi három idegenbeli bajnokiját a Bundesligában sokkal nagyobb elszántsággal tért vissza a pályára, de továbbra sem jelentett veszélyt a kapura. Ennek ellenkezője volt viszont igaz a Lipcsére: az 59. percben Diallo lőtt oldalhálót, őt két perccel később Werner követte, akinek kísérletét Meyer védte. A 63. percben a csereként beállt Reyna hatást gyakorolt az addigi játékra: remek labdát adott Modestének, de a csatár a büntetőterület közeléből a kapu mellé tüzelt. Nem sokkal később Reyna vezetett egy kontrát, majd feltekintve észlelte, hogy két társát (Modestét és Moukokót) is fogjék, így úgy döntött, elereszt egy lövést, azonban ezt egy hazai védő blokkolta.

20 perc volt hátra, mikor Terzic némi taktikai változtatást hajtott végre, és pályára küldte a debütáns Njinmaht Özcan helyére. A BVB 4-4-2-es gyémánt formátumra váltott, ahol Bellingham hátrább húzódott, Njinmah és Reus szélebbre állt ki, és Reyna helyezkedett mélységben. A Lipcse mélyen védekezett, a BVB uralta a játékszert, de továbbra sem jelentett fenyegetést a kapura. Helyette a hazai együttes szerzett újabb gólt, egy kontratámadást vezettek végig, melyet Werner asszisztjából Haidara fejezett be a 84. percben. Ezzel be is állították a végeredményt, így a 6. játéknapon 3-0-s vereségbe szaladtunk bele.

A mérkőzés videós összefoglalója: