Bellingham 4. nemzetközi gólját szerezte klubszínekben

Szerda este a BVB 282. európai fellépésén vett részt, és a futball anyaországából származó csapat ellen 32. alkalommal mérkőzött meg. A mérkőzés érdekességei következnek.

Előny: A BVB szerzett 1-0-s vezetést a mérkőzésen, csakúgy, mint a korábbi három alkalommal is, mikor a Manchester City vendége volt. A végeredmény azonban sosem lett győzelem: egy döntetlen, és két vereség volt a mérleg.

Gólveszély: A 19 esztendős középpályás, Jude Bellingham 18 BL-fellépésén 4. találatát szerezte.

Mérkőzésadatok: A statisztikus 13 lövést regisztráltak az 5-tel szemben, melyből a City esetében 3, a Dortmundnál pedig 2 ment kapura. A labdabirtoklás a City javára dőlt el, 64%-ban volt náluk a játékszer.

Egyesülés: A Manchester City az egyetlen olyan top európai csapat, mely négy korábbi BVB-játékost tudhat a soraiban. Hárman közülük játszottak is ellenünk: a kapitány, Ilkay Gündogan (31, 2011-2016 között volt a csapat játékosa), Erling Haaland (22, 2020-2022), valamint Manuel Akanji (2018-2022). A negyedik játékos Sergio Gómez (22, 2018-2021, aki kölcsönben a Huescában is játszott ezen időszakban) csere volt a mérkőzésen.

Továbbra is szereplők: 10 évvel ezelőtt találkozott először egymással a két csapat a Bajnokok Ligája csoportkörében, a 2012/13-as idényben. Marco Reus (aki akkor a vezető találatot szerezte), Mats Hummels és Ilkay Gündogan (aki 2016 óta a Manchester City játékosa) akkor is ott voltak a párharcon, mely 1-1-es döntetlennel zárult Manchesterben 2012. október 3-án.

Népszerű állomás: Ez volt a 15. olyan idegenbeli mérkőzése az európai porondon a Borussiának, amikor Angliába utazott, összességében pedig ez volt a 32. mérkőzése szigetországi csapat ellen. Csupán két ország klubcsapatai ellen mérkőzött meg többször a BVB: spanyol csapatok ellen 34-szer, olaszok ellen pedig 37-szer álltak ki.