Ma délután 15:30-kor Kölnben játssza soron következő bajnokiját a BVB az 1. FC Köln csapata ellen. A statisztikák alapján a Fekete-Sárgák a favoritok, de a Kölnt nehéz megverni, csupán egyetlen mérkőzésüket vesztették el idén.
A BVB mellett szól, hogy legutóbbi 11 bajnokijából mindösszesen egyet veszített el a Köln ellen, de a legutóbbi négyből mindösszesen egyet nyert meg: 2021. október 30-án Dortmundban 2-0-s győzelmet aratott az együttes. Bár a gólokban jeleskedik rendre a csapat, a Schalke után a Köln ellen játszott legtöbbször 0-0-t a Dortmund, szám szerint 10-et (a királykékekkel szemben összesen 11 alkalommal született gól nélküli döntetlen). Ami csökkenti a mai napra ennek az esélyét, hogy legutóbb 2017 áprilisában maradt a két együttes gólcsendben egymás ellen, ráadásul a legutóbbi nyolc bajnoki összecsapásuk során rendre összehoztak legalább két gólt a csapatok. Napjaink fényében érdekes statisztika, hogy a BVB Kölnben 23 éven át, 1967 és 1990 között képtelen volt nyerni, azóta viszont több, mint kétszer annyi találkozót nyertek meg (12), mint ahányat vesztettek (5) a 23 eddigi idegenbeli összecsapásuk során a “Kecskék” ellen.
Az idei szezonban a Köln stabil csapatnak mondható, csupán egy vereséget szenvedtek el, az Union Berlin múlta őket 1-0-ra felül szeptember 11-én. Győzelmükből nincs sokkal több, csupán két mérkőzést nyertek meg, a maradék négy találkozón osztoztak a pontokon, viszont négy mérkőzésen is hátrányba kerülve szereztek végül pontot, ami mutatóban a bajnokságban a legjobbak. A hazai pálya sem jelentett eddig nagy előnyt nekik idén, hiszen csak a nyitó fordulóban, a Schalke ellen tudtak otthon nyerni (3-1), és a hazai pályán megszerzett 4 pontjuk 6 egységgel kevesebb ahhoz képest, ahol tavaly ilyenkor tartottak.
A BVB a bajnokságban stabilizálta sorait, legutóbbi négy bajnokijából hármat is megnyert, és csupán hét gólt kaptak idáig – a védelem erősödését jól mutatja, hogy tavaly ilyenkor 13 kapott találatnál járt a Fekete-Sárga együttes. Idegenben sem lehet panasz a formára, hiszen a tavalyi szezont is ideértve a legutóbbi négy túrájából háromról is három ponttal gazdagodva tért haza a Dortmund.
Az elkövetkező időszak rendkívül feszített tempójú lesz, hiszen a téli világbajnokságot megelőzően 13 mérkőzést játszik a csapat 42 nap alatt. Ezzel kapcsolatban a sajtótájékoztatón Terzic elmondta: “Tudtuk, hogy a kiírás rendkívül kemény lesz a világbajnokság okán az idei évben. Az előszezon első heteiben szerettük volna lefektetni az alapokat, és jó pozícióba kerülni különösen erre az időszakra.”
A Dortmundban maradt játékosok arra használták az időt, hogy a válogatott szünet alatt regenerálódjanak, felkészülve ezzel a soron következő dömpingre, és a vezetőedző kihangsúlyozta, igyekeznek csökkenteni a terhelést a játékosokon, és azonnal megkezdeni a regenerációt. Hozzátette, a rotáció egy hangsúlyos eleme lesz a következő heteknek.
A hiányzók listáján van némi változás, ami bizonyos: Sébastien Haller, Mahmoud Dahoud, Mateu Morey és Jamie Bynoe-Gittens továbbra sem bevethető, de Gregor Kobel, Gio Reyna és Marco Reus is kihagyja a Köln elleni találkozót. Az elsőszámú kapus várhatóan visszatér a következő hét során, a mostani bajnokin viszont továbbra is Alex Meyer védi a BVB kapuját. Reyna az amerikai válogatottban játszva szedett össze egy izomhúzódást, ami miatt várhatóan 7-10 napot kell kihagynia. Vele kapcsolatban Terzic elmondta, remélik, hogy a Sevilla ellen szerdán már bevethető lesz. A csapatkapitány, Marco Reus felől is jó hírekkel szolgált, akinek sérülése nem olyan súlyos, mint amitól először tartottak, és remélik, hogy a jövő hét során már fokozott tempóval visszatérhet a csapatedzésekhez.
Rajtuk kívül mindenki más bevethető, ideértve Julian Brandtot, Youssoufa Moukókót és Thorgan Hazardot is, akinek idő előtt kellett visszatérnie a válogatottól. Visszatértükkor könnyített edzésen vettek részt, majd csütörtökön és pénteken már társaikkal tudtak edzeni. Salih Özcan is reménykedhet abban, hogy bekerül a meccskeretbe, és visszatérhet szülővárosába. A középpályás idén nyáron tette át székhelyét hozzánk az ellenféltől, ám egy lábsérülés miatt ki kellett hagyja a török válogatottal való szereplést. Terzic úgy fogalmazott, szükség volt a játékos pihentetésére, de szerdán már könnyített edzésen vett rész. Kiemelte azt is, hogy Donyell Malen és Karim Adeyemi is újabb lépést tettek előre, és mindketten remek benyomásokat tettek.
Nem lesz könnyű feladat a mai, Köln elleni mérkőzés – a kilencedik helyen álló csapat tíz egységnél tart két győzelmének és négy döntetlenének köszönhetően, valamint vezetik a Konferencia Ligában csoportjukat is. A vezetőedző méltatta kollégáját, elmondása szerint Steffen Baumgart stabilizálta a csapatot, és folyamatosan képes arra, hogy a játékosait jobbá tegye, illetve a magukba vetett bizalmukat is erősíteni tudja, ami a legnagyobb erősségük. A csapatról elmondta: “Nagyon bátrak, és nagy rizikókat mernek bevállalni. A rögzített helyzetekben veszélyesek, és a labdabirtoklással sem állnak hadilábon, így nem lesz könnyű feladat az ellenük való játék.”
Bízik azonban saját csapatában is: “Folyamatosan képesek jó teljesítményt nyújtani a srácok, és biztos vagyok benne, hogy most szombaton is meg tudjuk ezt csinálni – akkor nagy esély kínálkozik arra, hogy megnyerjük a mérkőzést.”