Eddig nem lehet panasza a dortmundi szurkolóknak a 2023-as esztendőre, legalábbis az eredmények tekintetében semmiképpen. Szombaton viszont nem vár könnyű feladat a Terzic-legénységre.
Nagyüzemmel tért vissza a német futball a két hónapig tartó téli szünetből, a Bundesliga-csapatok szinte pár nap leforgása alatt negyedik-ötödik tétmeccsükre készülnek (hiszen a Német Kupa nyolcaddöntőinek első turnusát a hét közben játszották le).
A BVB számára pazarul alakult a folytatás, hiszen eddigi három mérkőzésből három győzelmet pakolt a zsákba, bár az Augsburg elleni gólpárbaj, a Mainz ellen az utolsó utáni pillanatban aratott siker, valamint a Leverkusen elleni Kobel-parádé némileg árnyalja a képet.
Bárhogy is, a fekete-sárgák a három sikerrel, valamint a Bayern botladozásával ismét álmodozhatnak a bajnoki címről, ugyanakkor jelenleg pokolian szoros a tabella eleje, az első és a hatodik helyezettet mindössze öt egység választja el egymástól.
A Borussia és a Freiburg a negyedik és az ötödik pozícióból várják az egymás elleni randevút, mindkét csapat 34 pontot gyűjtött be eddig és csupán a gólkülönbség jelent differenciát, így rendkívül fontos lesz mindkét csapat számára az ütközet.
Ami a Freiburg formáját illeti, meglehetősen vegyes a kép, de az kijelenthető, hogy a Fekete-erdei gárda nem tudta olyan lendülettel folytatni a Bundesligát, mint tette azt a szünet előtt: a Wolfsburgtól megsemmisítő, 6-0-ás vereséget szenvedtek, sikerült ugyanakkor ikszelniük a Frankfurttal és legyőzték az Augsburgot 3-1-re.
“A Wolfsburg elleni mérkőzésüket ki is vehetjük az egyenletből, az volt az első összecsapásuk a téli szünet után. A Frankfurt és az Augsburg ellen viszont nagyszerű találkozókat játszottak, jól reagált a vereségre”
– elemezte Edin Terzic a szombati rivális helyzetét a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
“Igazán lenyűgöz, ahogyan kezelték a Wolfsburg elleni találkozót. Az egész mérkőzés során hűek maradtak a rendszerükhöz, mert hittek benne. Még 5-0-s hátrányban is folytatták azt a munkát, amit 0-0-nál. Mindenképpen intenzív mérkőzésre számítunk ellenük, de készen állunk.”
Ami a dortmundi hiányzókat illeti, Mateu Morey és Thomas Meunier biztosan nem lesznek ott ezúttal sem a keretben, bár a belga válogatott szélső visszatérhetett az edzésekhez. Salih Özcan játékára sem számíthat a stáb, ugyanis eltiltását tölti. Mindez azt jelenti, hogy jó eséllyel Emre Can kap szerepet a védekező középpályán.
“Ő egy keményen szerelő, nagyon erős játékos, legyen szó párharcról talajon vagy levegőben. És persze nagyon jól mozog a labdával is, jó lendületet ad a csapatnak. Megkapta a lehetőséget vasárnap és reméljük, képes lesz hasonló teljesítményt nyújtani, mert ő egy fontos játékos számunkra”
– dicsérte a középpályást Terzic.
A Dortmund egyébként nagyon erős hazai pályán a Freiburg ellenében, a legutóbbi 14, Signal Iduna Parkban lejátszott mérkőzés egyikét sem tudta megnyerni a vendég alakulat, ráadásul mindössze egyetlen alkalommal tudtak pontot szerezni.
A felek őszi mérkőzése emlékezetesen alakult, a Freiburg sokáig vezetett, de az utolsó negyed órában a BVB három, közte egy nagyon szerencsés góllal fordítani tudott és bezsebelte a három pontot.