Pikáns összecsapásra számíthatunk péntek este a Bundesliga 23. játéknapján – a hazai környezetben legjobban teljesítő csapat fogadja az egyik legjobb idegenbeli mutatókkal bíró együttest, azaz a Dortmund a Lipcsével küzd majd meg az újabb három pont sorsáért.
A második helyezett fogadja a negyediket, vagyis megismétlődik a tavalyi mérkőzés a tabellán elfoglalt helyezés tekintetében. Jelenleg a BVB négypontos előnyt élvez a szász együttessel szemben. Az előző hat, Dortmundban vívott párharcuk három hazai és két vendégsikert eredményezett egyetlen döntetlen mellett.
Hazai környezetben a Fekete-Sárgák szárnyalnak, immáron nyolc mérkőzés óta veretlenek, és hetet meg is nyertek. A pontátlaguk a Signal Iduna Parkban 2,5 / mérkőzés, aminél jobbat egy csapat sem tud felmutatni. Terzic együttese 44 hazai bajnoki óta rendre betalál legalább egyszer (mely rekord jelenleg is fut még), és aligha kívánják megszakítani ezt a Lipcse ellen. A vendégek idegenben hasonlóan impozáns mutatókkal bírnak: hét mérkőzés óta veretlenek otthonuktól távol, és a legutóbbi öt utazásukról négy alkalommal is három ponttal tértek haza.
2023-ban a BVB extrát nyújt, hiszen mind a hét eddigi bajnokiját megnyerte a csapat. A bajnokságban is élen jár nyertes meccsek tekintetében a klub, összesen 15 sikerük van, és 13-nál többször egyetlen másik együttes sem tudott idén nyerni. A Lipcse is masszívan tartja magát, hiszen legutóbbi 15 bajnokijából csupán egyet veszített el: a bajnoki címért küzdő Union Berlin ellen maradtak alul február 11-én, akkor 2-1 lett a fővárosiak javára a találkozó.
Az eddigi hat Dortmund-Lipcse párharc 27 találatot eredményezett, ami mérkőzésenként több, mint négy gólos átlagot jelent a Signal Iduna Parkban. A két együttes között sosem született még gól nélküli döntetlen eredményként, se Dortmundban, se Lipcsében. Zsinórban nyolc veretlen mérkőzést követően (6 győzelem, 2 döntetlen) a Lipcse meg tudta nyerni a legutóbbi három mérkőzését a Dortmund ellen (3-0, 4-1, 2-1), noha így is van egy csapat, akik ellen többször veszítettek: a Bayern hét alkalommal tudta felülmúlni az RB együttesét.
A Dortmund 2018 augusztusára emlékszik vissza legszívesebben a Lipcse ellen, ugyanis akkor 4-1-re nyertek a Signal Iduna Parkban. A vezetést ugyan a vendégek szerezték meg 31 másodperc játék után Augustinnak köszönhetően, de Mo Dahoud egyenlített a 21. percben, majd Sabitzer öngóljával (40′) és Witsel találatával (43′) már 3-1 volt az állás félidőben. A második játékrészben Marco Reus tette fel a pontot az i-re, a hosszabbításban ugyanis ő tudta még mattolni a vendégek védelmét, beállítva ezzel a háromgólos előnyt és a sikert.
A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Terzic a “szezon legfontosabb hetének” nevezte a most kezdődő időszakot, melynek nyitánya az RB Leipzig elleni mérkőzés. Úgy véli, hogy döntő lesz a Lipcse, Chelsea és Schalke elleni találkozók eredménye azt illetően, hogy merre haladnak a csapat dolgai.
A brackeli edzőpálya a héten még zsúfoltabbá vált: Julian Ryerson visszatért a csapathoz az edzésekre a hét elején, miután felépült a szemfertőzéséből, ami múlt héten kínozta őt. Mateu Morey és Julien Duranville a csapatedzés egyes elemeit szintén el tudta végezni, míg Karim Adeyemi várhatóan visszatér a labdás gyakorlásokhoz péntek vagy szombat magasságában. Ryersonnal ellentétben az említett három játékos, valamint Youssoufa Moukoko sem lesz kész arra, hogy játsszon a Lipcse ellen.
Terzic nem őriz túl kellemes emlékeket a Lipcse elleni első mérkőzés kapcsán: “Mindannyiunkat előre figyelmeztettek, és mind jól tudtuk, hogy az ellenfelünk milyen minőséget képvisel” – reagált a szezon első mérkőzésére a Lipcse ellen, ahol a hazaiak 3-0-ra legyőzték a Borussiát. Azon a napon a csapat jól kezdett, de hamar hátrányba került egy rögzített helyzetből. Azon a napon a Lipcse elmondása szerint “képes volt hatékonyan lefedni a középpályát, extrém agresszív és határozott játékkal rukkoltak elő, és sebességük, valamint egyéni kvalitásaik révén extra fenyegetést jelentettek a kapura.”
A csapat edzője ráadásul jól ismeri a Borussiát, hiszen Marco Rose korábban a Dortmund kispadján ült. A jelenleg hatodik helyen álló csapata négy ponttal marad el a második helyezett BVB-ból, ami egy igazán izgalmas találkozó ígéretét hordozza magában. Terzic elmondta: “Izgatottan várjuk a mérkőzést. Szeretnénk növelni az előnyünket, ők pedig közelebb szeretnének kerülni a tabellán. Olyan mérkőzés lesz, ahol mindkét csapat a győzelemre fog játszani.”
Az edzőpályán végzett kemény munka, valamint a zsinórban megszerzett kilenc győzelem tükrében a Fekete-Sárgák edzője pozitívan tekint a Lipcse elleni második találkozóra: “Szeretnénk továbbvinni azt az intenzitást és keménységet, amit az elmúlt hetekben mutattunk, valamint továbbra is ugyanolyan veszélyesek kívánunk a kapura maradni, mint az idei naptári év első pár mérkőzésénk. Jó úton haladunk, és szeretnénk is ezen maradni.”
Terzic reméli, hogy csapata ezt a hetet egy győzelemmel tudja megindítani, hogy megmaradjon a lendület. Az újabb három egység nemcsak a tabellán lenne fontos, de tovább növelné tízre a győzelmi szériát. Ez fontos volna, hiszen számos, komoly téttel bíró hét áll még a csapat előtt.