A 2-0-s londoni vereség jelentette az idei BL-szezon végét

Véget ért a Borussia Dortmund számára az idei Bajnokok Ligája, miután egy drámai 90 percet követően 2-0-ra kikapott Londonban, így 2-1-es összesítéssel a Chelsea jutott tovább.

Nem csupán a mérkőzés vett rendkívül szerencsétlen rajtot, az utazás is. A csapatbuszok, melyek időben indultak útjukra dugóba keveredtek 500 méterre a stadiontól, és egy métert sem tudtak mozdulni. A kezdőrúgás így 10 percet késett, és három perccel a kezdést követően Brandt jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot. Bár lábát rögzítették, segítséggel hagyta el a pályát, helyére Reyna érkezett.

Az első lehetőség a hazaiak előtt adódott: Havertz helyezte Özcant nyomás alá, de lövése végül az oldalhálót találta. A nyitó percekben a Chelsea letáborozott a Dortmund térfelén, és a 10. perctől kezdődően kezdte el átvenni a vendégegyüttes az irányítást a mérkőzés és az ellenfél felett is, amit egészen a 35. percig élvezhettek, és közel is kerültek a vezetés megszerzéséhez. Reus precíz és erős szabadrúgását kellett például védenie Kepának a 17. percben, a hálóőr szögletre mentette azt. Egy ellenakciót leszámítva (Havertz lőtt a bal felső sarokra a 28. percben) a Fekete-Sárgák domináltak, és a 25. percben újabb lehetőséghez Reynától indulva, aki Wolfot játszotta meg – az energetikus Fernandezen túljutott a büntetőterületen belül, de beadására nem érkezett dortmundi játékos, így maradt az állás 0-0.

A Chelsea az első félidő végéhez közelítve jutott előnyhöz. Havertz úgy vélte, megszerezte a vezetést, azonban találatát les miatt érvénytelenítették. A 40. percben Chilwell szabadrúgása megtalálta Joao Felixet, aki a játékosok sűrűjében is utat talált a kapuhoz a labdával, de Meyer reflexeinek hála védeni tudott. Négy perccel később Sterling nem találta el a labdát ugyan Chilwell ívelését követően, de másodjára is próbálkozhatott, akkor már a kapuba vágta a játékszert, így a Chelsea 11. lövése már találatot eredményezett a hazaiak számára. A BVB ebben a periódusban már nem bírt enyhíteni a nyomáson, és a londoniak meg is büntették ezért a csapatot.

A második félidő ugyanolyan balszerencsésen indult, mint az előző. Alig két perc telt el, mikor egy beívelésnél Wolf készült elfordulni, de a játékszer a kezét találta el. A volt FIFA-játékvezető, Stark elmondása alapján nem volt benne semmi szándékosság, de a holland sípmester ezt másként látta. Makkelie konzultált a videóbírókkal, és végül a tizenegyespontra mutatott. Havertz elnyújtotta ráfutását, és végül a kapufát találta el, és bár mindkét csapat játékosai bemozdultak a büntetőterületen belülre, Makkelie újrarúgatta a büntetőt, és ezúttal már a játékos nem hibázott, a jobb alsó sarkot lőtte ki, amivel megduplázta csapata előnyét az 53. percben.

A BVB újra visszatért a mérkőzésbe. Az 58. percben Jude Bellingham hibázott 10 méterről, miután meglepte az érkező labda, és nem megfelelően találta el azt. A 65. perchez érve Wolf késztette hatalmas védésre Kepát. Reyna kissé visszább lépett a támadásépítésben, míg az Özcan helyére érkező Bynoe-Gittens egy vonalban játszott Hallerrel, és a védők is előretörtek nyomást gyakorolni, miközben Reus is lecsapásra készen helyezkedett. A Borussia dominált is, noha gólig nem jutott: Bellingham fejese a kapu tetején landolt a 89. percben, majd a hosszabbításban a rosszul helyezett ívelését Kepa szerezte meg, ezzel eldőlt, hogy a Chelsea jutott tovább 2-1-es összesítéssel a párharcból, a Borussia Dortmund pedig kiesett az európai elitsorozatból.

A mérkőzés videós összefoglalója: