A Schalke és a Borussia Dortmund 100. alkalommal készül összecsapni egymással a Bundesligában, és a 160. találkozójuk lesz ez tétmérkőzés keretein belül. A Ruhr-vidéki derbi mindig különleges fénypontja egy idénynek, és bár más okokból kifolyólag, de mindkét csapatnak különösen fontos lenne a három pont megszerzése.
A Borussia Dortmund nyerte az elmúlt négy összecsapást, ráadásul 12 gólt lőve, és egyet sem beszedve. Ennél hosszabb szériára csupán az 1960-as években került sor, amikor 1964 januárja és 1967 novembere között nyolc rangadót nyert meg a Schalke ellen a BVB. A Bundesligában ráadásul a Fekete-Sárgáknál az előny, 37 győzelem és 32 vereség a mérleg, noha ebben az évszázadban a Schalke több győzelmet számlál – 15 siker mellé 13 vereség társult, 16 alkalommal pedig pontosztozkodásra került sor. A legutóbbi 14 párharc során azonban egyértelműen felénk billent a mérleg, mivel csupán kétszer hagytuk el vesztesen a pályát, legutóbb 2019 áprilisában.
A derbi 11 alkalommal zárult 0-0-s döntetlennel, ami rekord, egyetlen másik Bundesliga-párosítás nem eredményezett ennyi gól nélküli pontosztozkodást. Öt mérkőzés óta nem kapott gólt a Dortmund a Schalkétól (4 győzelem, 1 döntetlen a mérleg), ami a derbik történetében a leghosszabb sorozat kapott gól nélkül ezen párosításban. Talizmán lehet ma Mats Hummels, aki Michael Zorccal egyetemben 10 alkalommal szerepelt a győztes csapat tagjaként Dortmundban, mint játékos. A legtöbb pályáralépés a Királykékek ellen azonban Klaus Fichtelhez (Schalke) és Roman Weidenfellerhez (BVB) köthető – mindkét játékos 21 derbin szerepelt.
Az idei szezonban a Schalke nem kezdett acélosan, de kezd magára találni, hat mérkőzés óta ugyanis veretlenek. A legutolsó vereségük január 24-én esett meg, akkor viszont a Lipcse átgázolt rajtuk, 6-1-re kapituláltak. Az előző két bajnokiját megnyerte a gelsenkircheni alakulat (a Stuttgart és a Bochum ellen), és a kiesőzónában álló csapatnak ez volt az első dupla győzelme az idei szezon során. Összesen négy győzelmük van az idei bajnokságban, ami a legkevesebb, ellenben vereségük hat is van hazai pályán, melynél csak a Hoffenheim rendelkezik rosszabb mutatókkal (7). Gól nélküli döntetlenekben is erős a Schalke, összesen hétszer zártak 0-0-val, aminél csak a Köln bír többet felmutatni, szám szerint 9-et.
A Fekete-Sárgák zsinórban nyolc nyertes bajnokinál tartanak, amivel a klubrekordot beérték – egy mai sikerrel azonban túl is léphetik azt. A bajnokságot győzelmek tekintetében vezeti is Terzic csapata, 16 megnyert bajnoki mérkőzésüknél többet senki sem tud felmutatni, ráadásul idegenben is az élen jár a Dortmund – hét győzelemnél többet senki sem szerzett idegenben, ráadásul a legutóbbi négy túráját egyaránt megnyerte a csapat.
A mérkőzést óriási izgatottság előzi meg, hiszen a két csapat rivalizására már nagyon régre nyúlik vissza. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztató is ennek hangulatában telt, ahol Terzic kiemelte: “Egy derbi mindig a megfelelő időben jön. Nem csupán mi várjuk – az egész régióra igaz ez.”
Noha a második helyezett látogat az utolsó előtti otthonába, Terzic ennek nem tulajdonít jelentőség: “Ez olyan mérkőzés lesz, mint mindig – érzelmekkel tarkított, intenzív, melyre a bajnokság állása egyáltalán nincs hatással. Egyetlen dolog fog számítani: a 90 perc alatt nyújtott teljesítmény.” Azt is érdemes figyelembevenni, hogy a szezon második fele már szöges ellentéte az elsőnek – a Dortmund az élen hatból hat győzelemmel, míg a Schalke hetedik két győzelemmel és négy döntetlennel – ráadásul a gelsenkircheniek ebből öt alkalommal sem kaptak gólt.
Ezt a formát trénerünk sem hagyhatta szó nélkül: “Remek úton haladnak, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megnehezítsék az életüket. A téli szünet alatti fő céljuk az volt, hogy stabilizálják a csapatot, és úgy tűnik, sikerrel jártak – láthatjuk, milyen szenvedélyesen védekeznek. Számunkra a legfőbb feladat, hogy az elképzeléseinket megtaláljuk és megvalósítsuk. Erről fogunk a csapattal egyeztetni, dolgozunk rajta, és a mérkőzésen ezt kívánjuk pályára vinni.”
Noha kedden kiesett a Chelsea ellen a Bajnokok Ligájából a Dortmund, Terzic mégis úgy véli, hogy csapata jó formában érkezik a derbire, miután 10 egymást követő győzelemig jutott a londoni fiaskó előtt. Úgy fogalmazott: “Rendkívül csalódottak voltunk a kiesést követően, és az azt követő napokban is rendkívül kritikusan álltunk önmagunkhoz. Most megmutathatjuk a sikeréhségünket. Még mindig van hátra maximum 14 mérkőzésünk – 11 a bajnokságban, és remélhetőleg 3 a kupában. Szeretnénk ezen mérkőzéseken sikeresek lenni.”
Julian Brandt biztosan nem lesz bevethető, miután sérülést szenvedett Londonban, és túl korai a visszatérés Karim Adeyeminek és Youssoufa Moukokónak is, akik közül utóbbi szerezte a győztes gólt az első mérkőzésen. Szintén kérdéses még Gregor Kobel és Marco Reus játéka, utóbbi erős megfázással küzdött az elmúlt napokban, a mai nap dől el, hogy tudja-e vállalni a játékot. Julian Ryerson viszont visszatérhet, miután sárga lapos eltiltását letöltötte erre a mérkőzésre.
Számára és Sébastian Haller számára is ez lesz az első Revierderby. Edin Terzic kiemelte: “Többek között ezért is választották azt, hogy hozzánk igazolnak. Tudják, hogy ilyen nagy mérkőzésekre lehet számítani, ha a BVB mezében játszol. Ez egy igazán különleges mérkőzés – ha egy párharc saját nevet kap, akkor tudhatod, mennyire fontos is az. Miután a Lipcsét legyőztük a múlt héten, a szurkolók azt várják tőlünk, hogy a derbin is három pontot szerezzünk – és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt bebiztosítsuk.”