A Bundesliga 25. fordulójának kiemelt mérkőzése a Borussia Dortmund és az 1. FC Köln összecsapása lesz. A Bundesligában tradicionálisnak számító párharc immáron 94. alkalommal kerül megrendezésre.
A második helyezett együttes fogadja a tizenkettediket. A két csapat ellentétes utat jár jelenleg: míg a Fekete-Sárgák a téli szünet óta 25 pontot szereztek a megszerezhető 27-ből, addig a kölniek a legutóbbi négy fordulóban egyetlen pontot szereztek. Egymás ellen viszont meglepően kemény csatákat vív a két klub: a Borussia ugyanis egyetlen mérkőzést nyert meg a legutóbbi ötből a Köln ellen – az előző szezonban játszott hazai találkozót.
A BVB átlagosan 2,55 pontot szerez hazai pályán idén a bajnokságban, és Dortmundban csak kétszer veszített pontot: egyszer a Bréma elleni 3-2-es vereség során, valamint a München elleni 2-2-es döntetlen alkalmával. A legutóbbi hat hazai mérkőzését azonban egyaránt megnyerték a Fekete-Sárgák, míg a kölniek a legutóbbi kilenc idegenbeli mérkőzésükön nyeretlenek maradtak. Egészen szeptember 3-ig kell visszatekintenünk az utolsó nyertes túrájukhoz, amikor 4-2-re tudtak nyerni a Wolfsburg otthonában. Rajtuk kívül egyetlen másik csapat sem játszott ennyiszer döntetlent idegenben: hat alkalommal is egy ponttal távoztak a kölniek vendéglátójuktól.
A 2020/21-es szezonban nagy sorozat zárult le: 20 mérkőzést játszott le hazai pályán veretlenül a Köln ellen a Dortmund, mely 16 győzelemből és 4 döntetlenből állt, ám abban az idényben egy 2-1-es vereséggel szakadt meg ez a széria. 46 alkalommal látogatott el mai vendégünk a Dortmund otthonába, melyből csak hétszer került ki győztesen (15%), ennél még a Bayern München elleni mutatójuk is erősebb (18%).
A Dortmund birtokolja a legtöbb győzelmet idén a Bundesligában, 24 mérkőzéséből 16-ot nyert meg Terzic együttese. Javult a helyzet némileg kapott gólok tekintetében: míg tavaly a szezon ezen szakaszában 37-szer, addig idén 30-szor kapitulált a csapat, ráadásul 9 alkalommal nem is kapott gólt, aminél csak a Freiburg tud többet felmutatni (10). A Köln ezzel szemben tavaly ilyenkorra 36 pontot gyűjtött, idén viszont 27 áll a neve mellett, ráadásul ők játszottak legtöbbször rúgott gól nélküli mérkőzést, összesen 11-szer.
A két csapat színes történelmének hála a legnagyobb arányú győzelemért egészen 1966-ig kell visszatekintenünk, amikor a Rote Erde stadionban Lothar Emmerich triplázott, Reinhold Wosab duplázott, Siegfried Held pedig egy találattal járult hozzá a 6-1-es kiütéshez.
A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Terzic megnyugtatásul közölte: a múlt heti, félresikerült Ruhr-derbi után érezni lehetett a játékosokon, hogy jobban akarnak teljesíteni. Elmondta: “Óriási csalódottság uralkodott el rajtunk, mivel megvolt az esélyünk az újabb győzelem megszerzésére. Azonban nem lehetünk csak kritikusak magunkkal szemben: nincs még egy olyan csapat, ami annyi pontot szerzett ebben az évben, mint mi.”
A tréner úgy véli, csapata reme teljesítményt nyújtott a derbin, különösen az első félidőben. Azon a találkozón nem csupán a felállást, a formációt is módosította, és a balhátvédként játszatott Raphael Guerreirót középpályás szerepbe helyezte. Ezzel az eshetőséggel a későbbiekben is számol: “Tisztában vagyunk vele, hogy birtokában van azon készségeknek és tehetségnek, hogy megoldásokat találjon szorult helyzetben is. Rapha nem egy olyan balhátvéd, aki az oldalvonalhoz van ragasztva, hanem olyan típusú játékos, aki képes áttörni a középpályán is. Remekül teljesített a derbin.”
Terzic azt nem árulta el, hogy Guerreiro a Köln ellen milyen szerepkörben fog játszani, de ami biztos, hogy szükséges lesz újabb módosításokra, miután Emre Can sárga lapos eltiltás miatt nem léphet pályára. Érkezhet helyette viszont régi klubja ellen Salih Özcan, vagy épp Mo Dahoud is: “Salih erejével és kitartásával jó lehet erre a pozícióra, Mo pedig képes különböző elemeket elővarázsolni szorult helyzetekben. Ez nem jelenti azonban azt, hogy csak az egyikük fog játszani, nyitott kérdésként kezeljük még a lehetőségeinket.”
Gregor Kobel izomsérülését megfelelően kezeli a csapat, de a hálóőr újabb pár napra kiesett egy megfázásnak köszönhetően. Az ő játéka még kérdéses, Julian Brandt viszont biztosan lemarad a mérkőzésről, miután nem épült fel sérülésből. Marco Reus azonban visszatért a csapathoz megfázását követően, és várhatóan a meccskeretben is helyet kap. Szükség is lehet a kapitány gólszerzési képességeire, valamint helyzetteremtéseire egyaránt: Reus 15 alkalommal csapott össze a Kecskékkel, ahol hét gólt szerzett, és öt gólt készített elő eddig.
Az ellenfél formájával kapcsolatban Terzic kiemelte: “Mindig vannak egy szezonnak ilyen szakaszai is, de nem számolhatunk azzal, hogy ez így is marad. A Brémát 7-1-re, a Frankfurtot 3-0-ra győzték le – ez egy figyelmeztetés. Nem csupán ez, valamint az előző mérkőzésünk, de az elmúlt évek szoros találkozói is óvatosságra intenek. Noha nem szereztek túl sok gólt a legutóbbi mérkőzéseiken, de ettől még igazán veszélyesek.” A kölniek rendre a védők mögé rúgott labdákkal, illetve ívelésekkel próbálkoznak, melyek rendre rögzített helyzetekhez vezetnek, és a Fekete-Sárgák épp egy szögletből kaptak gólt ellenük az őszi fordulóban, ahol 3-2-re maradtunk alul.
Ma este fél 7-től minden koncentrációra szükség lesz, hiszen “egy rendkívül intenzív mérkőzést kell játszanunk ahhoz, hogy győztesként hagyhassuk el a pályát” – zárta gondolatait a vezetőedző.