Mikor, ha nem most jelenthetjük ki, hogy az idei szezon legfontosabb tétmérkőzése következik – a Der Klassiker. 19. alkalommal kerül megrendezésre úgy a Bundesligában ez a párosítás, hogy a két csapat a tabella élén áll: ezúttal az éllovas Borussia Dortmund látogat a Bayern München otthonába.
A téli szünet óriási hatást gyakorolt a Borussiára – míg a szezon első felében a Bayern elhúzott, azóta a Dortmund tíz egységgel többet szerzett riválisánál, és jelenleg egy pont előnnyel látogat az Allianz Arénába (53 az 52-vel szemben), hogy megmérkőzzön a címvédővel.
A Dortmund számára pozitív hír, hogy idegenben egy csapat sem sikeresebb nála – hét győzelméből ráadásul négyet a szezon második felében szerzett a legutóbbi öt túrája alkalmával. Persze a Bayern sem írható le, hazai pályán végképp – legutóbbi három bajnokiját megnyerte otthon, és 19 mérkőzés óta veretlenek is az Allianzban. Legutóbb 2022 januárjában maradtak alul hazai közönség előtt, akkor a Mönchengladbach bizonyult jobbnak 2-1-gyel.
A bajorok idén eddig hét ponttal szereztek kevesebbet, mint tavaly ilyenkor, viszont ők veszítették el az élvonalban a legkevesebb mérkőzést, szám szerint hármat. A BVB 2022. november 11-e óta veretlen a bajnokságban, és legutóbbi 10 mérkőzéséből 9-et meg is nyert Terzic együttese.
Az első párharca a két csapatnak az idei szezonban 2-2-es döntetlent hozott, ami megszakította a zsinórban nyolc mérkőzés óta tartó vereségi sorozatát a Dortmundnak. Az addigi 107 összecsapás a két csapat között a bajnokságban 25 győzelmet hozott a Fekete-Sárgák számára, viszont mellette 52 vereséget számlálnak, ezek mellé társul 30 döntetlen. A Borussiánál viszont egy csapat sem tudta többször megúszni kapott gól nélkül a Bayern elleni idegenbeli mérkőzéseket, ők jelenleg hétnél tartanak.
A legutolsó dortmundi győzelem 2018 novemberében esett meg, amikor a Signal Iduna Parkban 3-2-re nyertek a bajorok ellen. Marco Reus duplázott azon a találkozón, a győztes találatot pedig Paco Alcácer szerezte. Münchenben viszont még régebben, 2014 áprilisában nyert a csapat, amikor Henrikh Mkhitaryan, Marco Reus és Jonas Hofmann találataival alakult ki a 3-0-s végeredmény.
Edin Terzic és csapata megérkezett Münchenbe, és az ellenfél erejét, a tét nagyságát nem lebecsülve szeretnének nekivágni ennek a találkozónak. Mint azt a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a tréner elmondta: “Óriási lehetőséget teremtettünk magunknak, szeretnénk is ezt megvédeni.”
Terzic nem eufórikusan, de annál optimistábban nyilatkozott a mérkőzés előtti napon, melyet alighanem az egész világon nyomon fognak követni. 190 országban vetítik élőben a televíziók, és 8.000 dortmundi drukker utazik Münchenbe, hogy támogassa csapatát, mely az elmúlt hetekben óriási lendületet véve küzdötte fel magát a tabella élére. A tréner kiemelte: “A tudat, hogy ennyire számíthatunk egymásra, és a csapatot uraló energia pozitív érzésekkel tölt el. Jó szériánk van, és tudjuk, itt van a nagy lehetőségünk, éppen ezért ezzel élni is szeretnénk. A tudat, hogy a játékosaink formában vannak, és van merítési lehetőség, szintén magabiztossággal tölt el.”
Azonban egy részben váratlan hír megkavarta az állóvizet: Julian Nagelsmannt menesztették a válogatott szünet során, a helyére pedig egy jól ismert figura került: Thomas Tuchel. A német tréner korábban csapatunkat is vezette, majd a Chelsea-vel alkotott nagyot utána, végül onnan is mennie kellett. A forgatókönyvet azért nem írta át teljesen ez a helyzet – vázolta Terzic, majd kifejtette: “Tudjuk, hogy a Bayern kimagasló teljesítménnyel kíván előrukkolni, különösen ellenünk, hazai pályán. Ami nem változott még, az a tény, hogy még mindig egy kiváló edzőjük van a kispadon, és egy kiváló csapatuk a pályán.”
A felkészülés során Edin Terzic rávilágított az angliai teljesítményre – nem elsődlegesen a londoni összecsapásra, mint inkább a Manchester City ellenire. Szeptember közepén a csapat Manchesterben olyan teljesítményt nyújtott, mely útmutatásul szolgálhat a müncheni mérkőzésre is: “Akkor rendkívül bátrak voltunk a labdabirtoklások során, szenvedélyesen védekeztünk a kapunk előtt, és belekényszerítettük őket abba, hogy 118 km-t fussanak: erre akarunk most is építeni, hogy remek teljesítményt nyújthassunk szombaton.”
A rizikó minimalizálása és az ellenfél támadási lehetőségeinek lezárása a cél – ezt szeretné látni vezetőedzőnk csapatától a mérkőzésen. “A stadiontól és az ellenféltől függetlenül szeretnénk játszani a játékunkat” – egészítette ki gondolatát Terzic, aki csapata új erősségét is segítségül hívná: az elmúlt öt túrájából ugyanis négyet nyert meg a csapat, csupán a Schalke ellen vesztett pontokat a döntetlen során. A Fekete-Sárgák erre a sorozatra is építhetnek, valamint az ezzel járó önbizalomra egyaránt. Bármi lesz is, Edin Terzic megígérte: “Mindent megteszünk, ami csak az erőnkből telik, hogy ugyanazzal a lelkesedéssel repüljünk vissza, mint amivel megérkeztünk Münchenbe.”