A Borussia Dortmund öt mérkőzéssel a szezon vége előtt visszatért a tabella élére! Az Európa-liga bajnok Eintracht Frankfurtot 4-0-ra győzték le a 29. játéknapon, és miután a Mainz hazai pályán legyőzte a Bayern Münchent ugyanezen napon, a Dortmund az élre ugrott egy pont előnnyel.
A BVB azzal az elhatározással lépett pályára, hogy elfogadja a Mainz által kínált lehetőséget, de velük szemben olyan ellenfél állt, akik következetesen és fókuszáltan védekeztek, és nem is adtak lövési lehetőséget egészen a 19. percig, akkor azonban a liga top előkészítője újfent megvillantotta tudását: Guerreiro találta mag Brandtot labdájával, aki Bellinghamnek továbbított a büntetőterületen belülre. A brit játékos egy fordulást követően tűpontosan lőtte ki a sarkot. Öt perccel később ráadásul már kettőre nőtt az előny: az akció egy szabadrúgással indult Kobeltől, aki saját büntetőterülete széléről végezte el a műveletet. Can és Adeyemi is belepöckölt a labdába a levegőben, ami Malenhez érkezett, ő pedig kíméletlenül kihasználta a lehetőséget közelről. Fél órához érve Adeyemi akár el is dönthette volna a mérkőzést egy remek szólóakcióból, de Trapp útját tudta állni.
Az első félidő utolsó harmada az Eintrachté volt, többek között amiatt is, hogy ezen periódusban a Borussia túl gyorsan adta el labdáit a középpályán. Kobel sem unatkozott így: a 34. percben Kolo Muanit, rá egy percre Dina Ebimbét kellett megállítsa, majd a 37. percben Götze is lőtt, esetében szélesnek bizonyult a kísérlet. A harmadik gólt így is a Borussia lőtte: Guerreiro ívelését Hummels fejelte magabiztosan a hálóba a 41. percben. A félidő vége előtt még Bellingham próbálkozhatott, de széles volt lövése.
A második játékrészben Bellinghamé volt az első dortmundi lehetőség – Adeyemi ívelését ballal helyezte a büntetőterületen belül, ám lövése elkerülte a kaput. Miután az 52. percben Borré érkezett a pályára a vendégekhez, a Frankfurt 3-5-2-es rendszerre váltott, és élettelinek bizonyult a játéka, ez azonban területeket nyitott meg. Guerreiro ígéretes ívelését Hasebe tisztázta szögletre az 57. percben, megelőzve a támadásra kész Bellinghamet, míg Malen lövése a 60. percben szintén adott némi fejtörőt a vendégeknek. A túloldalon újfent Kolo Muani veszélyeztetett, őt azonban Süle meg tudta állítani. Ez azonban csak pillanatnyi tűzoltásnak bizonyult, miután Haller labdát szerzett Hasebétől, és Adeyemi kiugratta Malent, aki újfent megtalálta a bal sarkot a 66. percben, és be is állította ezzel a 4-0-s végeredményt.
A mérkőzés videós összefoglalója: