3-1-re győzte le a BVB az Ajaxot a Signal Iduna Parkban

A Borussia Dortmund tovább nyújtotta veretlenségi sorozatát a felkészülési mérkőzéseken: hetedik barátságos találkozóján 3-1-re múlta felül az Ajax együttesét a szezonnyitó eseményen. Felix Nmecha duplázott, valamint Julian Brandt is betalált az utolsó megmérettetésen a tétmérkőzések előtt, mely a jövő héten kezdődik.

80.500 néző tekintette meg a helyszínen, a Signal Iduna Parkban a találkozót, melyen már az elejétől fogva a BVB veszélyeztetett. A harmadik percben Marcel Sabitzer a mélységből futásnak eredt, és a mérkőzés első lövését adta le, melyet a kapus, Geronimo Rulli hárítani tudott. Ez a betörés végül az első gólhoz is vezetett: Hummels indult meg a bal szélről és játszotta be a labdát középre Julian Brandt felé, aki beletette a labdába a lábát, és a kapuba irányította azt, ezzel vezetést szerezve a Dortmundnak a 6. percben. Az öröm azonban nem tartott sokáig, Brian Brobbey fejesével ugyanis egy percen belül kiegyenlített az Ajax. A jobb helyzeteket ettől függetlenül is a BVB alakította: Niklas Süle a 10., Marco Reus pedig a 14. percben tette próbára Rullit.

A játék a kezdeti lendületéből vesztett az idő előrehaladtával, de történéseknek így sem lehettünk híján. Reus a 27. percben a Julian Ryersontól kapott labdával próbált meg a kapuson felülkerekedni, sikertelenül, majd a túloldalon két perccel később Steven Bergwijn lőtt, és lövése megpattant Niklas Sülén, de Alex Meyer remekül reagálva hárított. A 35. percben Haller lőtt, majd a 40. perchez érve Hummels veszélyeztetett fejjel. A BVB nyomást gyakorolt ellenfelére, nagy tempót diktált, és jól felépített játékkal járatta a labdát. A szünet előtt két perccel újfent a hazaiak jártak közel a vezetés megszerzéséhez, Reus lőtt lefordulásból 18 méterről, amit Rulli ujjheggyel tudott a kapu fölé tolni, így maradt az 1-1-es állás 45 percet követően.

A szünet után változatlan maradt a felállás, a Dortmund diktálta a tempót: Haller rögtön a 47. percben nagy lehetőség előtt állt, majd a csereként beállt Felix Nmecha villantotta meg képességeit. Az 54. percben Haller gólpasszából megszerezte a vezetést, majd hat perccel később egy újabb szép támadást pecsételt meg góllal. A Fekete-Sárgák uralmuk alá hajtották a mérkőzést, és felülkerekedtek ellenfelükön, az Ajax csupán a 60. percet követően tudott életjeleket mutatni: Mohammed Kudus a 62. percben lőtt, de szélesre sikerült kísérlete, majd a 73. és 76. percekben Meyer mentett szögletekre. A 80. percben újra a hálóőrnek kellett villannia Brobbey ellen egy-az-egy elleni szituációban, majd a túloldalon is akadt tennivaló, Jorrel Hato mentett a gólvonalról a 85. percben. A mérkőzés eredménye változatlan maradt, 3-1-es sikerrel zárta a Dortmund a felkészülési mérkőzéseinek utolsó állomását.

BVB: Meyer – Ryerson (Wolf, 63), Süle, Hummels, Bensebaini (Bueno, 71) – Can – Malen (Hazard, 63), Sabitzer (Özcan, 71), Reus (Nmecha, 46), Brandt – Haller (Moukoko, 63) 

Gólok: 1-0 Brandt (6), 1-1 Brobbey (7), 2-1 Nmecha (54), 3-1 Nmecha (60)