A Borussia játékosai csalódott és önkritikus hangulatban nyilatkoztak a bochumi 1-1-es döntetlent követően. Edin Terzic, Sebastian Kehl, Emre Can, Julian Brandt és Gregor Kobel osztották meg gondolataikat a sajtóval.
Edin Terzic: “Tudtuk, hogy mi vár ránk, mégis hagytuk, hogy megtörténjen. Ha nem állsz készen arra, hogy lecsapj minden labdára, ha az 50-50% esélyű párharcokat nem tudod 60-40% arányban a javadra fordítani, akkor nyílttá válik a mérkőzés, és sokkal nehezebbé válik a dolog.”
Sebastian Kehl: “Megérdemelt döntetlen volt. A Bochum rendkívül effektív volt az első félidőben, és megérdemelten szerzett vezetést. A második játékrészben jobban teljesítettünk, és megérdemelten egyenlítettünk. Láthattuk, hogy amikor gyorsan váltottunk oldalt, akkor jöttek a lehetőségek is, ezt azonban túl kevésszer csináltuk meg, emiatt el kell fogadjuk a kritikákat. Ha átalszunk egy félidőt, nem érdemlünk meg egynél több pontot a legvégén.”
Emre Can: “Megint nem volt jó a játékunk, és nem ez volt az elvárás, amit támasztottunk magunk felé. Jobban szerettünk volna játszani, nyerni és dominálni kellett volna a mérkőzést, de túl sok hosszú labdát játszottunk, és nem voltak hatékony megoldásaink a labdával.”
Julian Brandt: “Megnyerhettük volna a mérkőzést, voltak hozzá lehetőségeink, azonban túl körülményesek voltunk ahhoz, hogy tisztán megérdemeljük a győzelmet. Nem volt egy jó mérkőzés, mondhatni teljesen nyitott volt minden. Megpróbáltam többet beletenni a játékba, hogy a középső védők ne tudják pontosan, mit is csináljanak.”
Gregor Kobel: “Győzni szerettünk volna, és újra csak szenvedtünk. A Bochum rendkívül agresszíven letámadott az első játékrészben, túl gyakran veszélyeztettek. Még mindig rengeteg potenciál van bennünk, és továbbra is keményen kell dolgoznunk az elkövetkező hetekben. Újra fel kell vegyük a ritmusunkat, és meg kell találjuk a megszokott játékunkat.”