A Borussia Dortmund 1-1-es döntetlennel zárt a VfL Bochum otthonában a Bundesliga 2. játéknapján. Háromszor játszott egymással a két fél a Bochum otthonában, mióta feljutottak két éve, és most sem történt változás a végkimenetellel kapcsolatban, mindhárom esetben pontosztozkodással zártak a felek.
A BVB hamar problémákkal találta szemben magát, a VfL életteli játéka okozott némi fejtörést a vendégeknek, akik nem is tudták megszerezni az irányítást a mérkőzés felett. A pálya minden térfelén zajlott a játék, ezáltal a Borussia is lehetőségekhez jutott. A 3. percben Brandt nem tudta jól irányítani Bensebaini ívelését, és szélesre sikeredett a közelről leadott bal lábas lövése. Négy percre rá már Brandt ívelt be jobbról, és Haller meg is nyerte légi párbaját középen, ám Riemann végül menteni tudott a helyzetnél. A 9. percben a túloldalon is akciónak lehettek a nézők szemtanúi, Kobel mutatott be egy igazán látványos védést Hofmann öt méterről érkező fejesénél.
A 13. perchez érve Riemann játszott meg egy hosszú indítást Wittek felé a bal szélen, aki azonnal továbbított Stöger felé a büntetőterületen belülre. A Bochum játékosa bal lábbal éles szögből lőtt kapura, és kísérlete célba is ért, a jobb alsó sarokban pihent meg a labda, amivel a hazaiak szereztek vezetést.
A mérkőzés az ezt követő periódusban is rendkívül intenzív maradt. A Bochum a Dortmund sarkában állt, kemény párharcaik a szabályosság határait súrolták. A kevés hely révén a dortmundi passzok ritkán találtak csapattársat, megannyi egy-az-egy elleni helyzet alakult ki. Masovic szinte ráragadt Brandtra, és Malennek is problémái adódtak Wittek határozott fellépésével, ám távolról így is lőni tudott a 29. percben, de szélesnek bizonyult a kísérlet. A túloldalon Hofmann egy fejessel a felső lécet találta el a 33. percben egy szögletet követően. A BVB az első játékrész végéhez közeledve tudott némi nyomást gyakorolni, de a VfL hátul is olajozottan működött, és megérdemelten vezettek a félidőben, miután a lövések arányában is hatékonyabbnak bizonyultak (9-6).
A félidőben Süle váltotta Hummelst, és rögtön veszélyesnek is bizonyult a csapat. Brandt tört előre a jobb szélen, de éles beadása nem talált csapattársat középen. Később Bensebaini is próbálkozott balról, ám lövését szögletre mentették, 10 percre rá azonban már megszületett az egyenlítés: Brandt remek technikával továbbított Malennek, aki szinte álló pozícióból lőtt, és a bal alsó sarkot megtalálva módosította 1-1-re az állást. A holland játékos három perccel később újra próbálkozott, ám lövése megpattant, és elkerülte a kaput, majd Nmecha is közel járt a találathoz a 61.p ercben, centiméterekkel vétette el a kaput.
Kevéssel később Adeyemi váltotta Sabitzert, és átálltak 4-2-3-1-es rendszerre – Can és Nmecha előtt Malen, Brandt és Adeyemi képviselte a támadószekciót. A Borussia továbbra is nyomást gyakorolt, de hamar kontrába torkollott egy akció – Adeyemi sprintelte le Antwi-Adjeit, de a szorításból nem tudott kitörni, és labdát vesztett Stögerrel szemben, aki 18 méterről tűzte rá a labdát. Kísérlete megpattant, de egy hatalmas mentéssel Kobel hárítani tudott, és az ezt követő szögletnél is résen volt a 68. percben. Nmecha a 80. perc környékén sérülés gyanúja miatt elhagyta a pályát, és a helyére érkezett Özcan, a támadások felfrissítéséhez pedig Moukoko és Bynoe-Gittens váltotta Hallert és Malent. A Bochum tovább folytatta a nyomást, a 86. percben pedig újabb kapufát jegyeztek Osterhage révén. A BVB még két további lövéssel riogatta a hazaiakat: Bynoe-Gittens lövését Riemann hárította a 95. percben, majd Brandt próbűlkozott a büntetőterület bal oldaláról, mely elkerülte a kaput. Ezzel be is állt a végeredmény, 1 ponttal tért haza a Dortmund Bochumból.
A mérkőzés videós összefoglalója: