Ma este sorsolták a 2023/24-es idény Bajnokok Ligája-csoportkörét. A sorsolást követően Hans-Joachim Watzke, Sebastian Kehl, Edin Terzic és Emre Can mondták el gondolataikat a csoportunkról.
Hans-Joachim Watzke: “A mi csoportunk egyértelműen a legnehezebb, ütős négyes született itt, de készen állunk a kihívásra. Három igazi topklubbal fogunk megmérkőzni. Iigazán extra teljesítményre lesz szükség ahhoz, hogy továbbjussunk, és egyértelműen abban reménykedünk, hogy a csapatunk a legjobbat fogja tudni nyújtani.”
Sebastian Kehl: “Igazán kemény dió lesz a csoport. Alig várjuk ezeket a mérkőzéseket, valamint azt, hogy egy-két korábbi játékosunkkal újra találkozzunk. Számomra erről szól a Bajnokok Ligája. Mindent megteszünk, ami csak az erőnkből telik, hogy továbbjussunk, és megvan hozzá mindenünk, hogy ezt el is érjük. Úgy gondolom, hogy a többi csapat sem kívánja igazán ellenfeléül a Borussia Dortmundot.”
Edin Terzic: “Ez a csoport komoly kihívást jelent. Kihívást, melyet alig várunk, és amelynek küzdelmeibe teljes meggyőződéssel vetjük bele magunkat. Paris Saint-Germain, AC Milan, Newcastle United: hhárom erős ellenfél vár ránk, de ez nem változtat semmit azon a tényen, hogy a Bajnokok Ligájának komoly célokkal vágunk neki, és szeretnénk továbbjutni a kieséses szakaszba.”
Emre Can: “Egyértelműen a legerősebb csoportba kerültünk, mindegyik csapatban benne van a lehetőség arra, hogy továbbjusson. Ez lesz a mi célunk is. Nehéz feladatok várnak ránk, de mi sem azok az ellenfelek vagyunk, melyre a többiek igazán vágynának.”