Veteránjai mentették meg a Dortmundot a freiburgi kudarctól

Jó az öreg a háznál – tartja a mondás. Ezt Mats Hummels és Marco Reus bizonyították be szombaton Freiburgban, ahol a Borussia Dortmund fontos győzelmet aratott a Bundesligában.

Kisebbfajta győzelmi kényszerrel térhetett vissza a BVB a válogatott szünetről, ugyanis Edin Terzic legénysége a viszonylag könnyű sorsolás ellenére sem kezdte tervszerűen a bajnoki rajtot: első három meccséből mindössze öt pontot szerzett.

Az utolsó, Heidenheim elleni bajnoki ráadásul kifejezetten csalódást keltően ért véget, hiszen a csapat kétgólos előnyt adott le az abszolút újonc ellen és játékban sem nézett ki jól.

A szakmai stáb bízott benne, hogy a fekete-sárgák ezúttal képesek lesznek megmutatni az igazi arcukat, a Heidenheim elleni csatához képest két helyen változtatott Terzic, Hummels és Ryerson kerültek be a kezdőbe Süle és Wolf helyére.

A talákozó elején a Borussia több szögletet is ki tudott harcolni, és ezek egyikéből sikerült is megszerezni a vezetést, Hummelsről feledkezett meg teljesen a Freiburg, a veterán bekk pedig egy erős fejessel előnyhöz juttatta a vendégeket.

Az első fél órát egyébként teljes egészében a dortmundi dominancia jellemezte, a csapat jóval több párharcot nyert és nem tűnt úgy, hogy a hazaiak gondot okozhatnak ezen a délutánon.

A 28. percben azonban a Freiburg sérülés miatt cserélni kényszerült, Grifo érkezett Gregoritsch helyére, amellyel Christian Streich át is szervezte valamelyest a csapatát, ez pedig változást hozott a játék képében.

Grifo többször is veszélyeztetni tudott, egy ízben Schlotterbeck blokkolt egy szabadrúgást, majd Kobelnek kellett védést bemutatnia, de összességében is veszélyesebbé csapatát.

A BVB-nek nem is sikerült megőriznie előnyét a szünetre, sőt.

A sérülések miatt elrendelt öt perces hosszabbítás rémálom szerűen alakult dortmundi szempontból: előbb Höler csúsztatta a hosszúba Grifo beadását, majd ismét az olasz szolgált ki, ezúttal Höflert, aki megszerezte a mérkőzés harmadik fejes gólját és előnyhöz juttatta csapatát.

Terzic a szünetben változtatott, Wolfot dobta be Bensebaini helyére, Ryersont pedig átmozgatta a bal szélre. Kilenc perccel a félidőt követően Brandt előtt nyílt lehetőség arra, hogy egalizáljon, de nem sikerült eltalálnia a kaput.

Nem sokkal később Füllkrug és Nmecha is pályára léphetett, ez pedig jó húzásnak bizonyult, ugyanis előbbi nagy szerepet vállalt a Borussia egyenlítő találatában. Egy kényszerítőt követően Malent ugratta ki a 60. percben, a holland pedig a már-már menetrendszerűen érkező találatával visszahozta a mérkőzésbe a csapatot.

Az utolsó húsz percre Marco Reus szállt be Brandt helyett, a Freiburg pedig meg is fogyatkozott a hajrára: Höflert állította ki a játékvezető a VAR-szoba segítségével, miután a hazaiak gólszerzője csúnyán lépett oda Sabitzernek.

A BVB-nek sikerült kihasználnia az emberelőnyt, a 88. percben Marco Reus szabadrúgását követően ismét Hummels vette be a hazai kaput, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy inkább kellett bekotorni a labdát, mintsem lőni – némi szerencse is kellett a fordításhoz.

A végeredményt Reus állítota be a hosszabbításban, így a csapat győzelemmel hangolt a keddi, PSG elleni Bajnokok Ligája nyitányra.