A PSG elleni BL-mérkőzést követően Sebastian Kehl, Edin Terzic, Emre Can, Niclas Füllkrug és Marius Wolf is megosztották gondolataikat a médiával. A mérkőzés reakciói következnek.
Sebastian Kehl: “Nem játszottunk jól, túl passzívak voltunk az első félidő számos szakaszában. Nem voltunk elég bátrak, pontatlan volt a játék. A második játékrészben többször volt nálunk a labda, különösen azt követően, mikor már 2-0-s hátrányban voltunk. A játék azonban így is rendszerezetlen volt a számomra, több egységességet kell mutatnunk. Örültem volna annak is, ha a bíró visszanézi újra a büntetőnél a vitás esetet.”
Edin Terzic: “Tisztán és egyértelműen kijelenthetjük: túlzottan tiszteltük az ellenfelet. De épp mondhatjuk úgy is, hogy nem voltunk elég bátrak. Szerettünk volna sokkal határozottabban kiugrani a pozíciókból, és jóval korábban, valamint jóval keményebben szerettünk volna nyomást gyakorolni az ellenfélre. Túl sokszor veszítettük el a labdát feleslegesen – ha megszerzünk egy labdát, és azt három másodpercen belül elveszítjük, akkor sokkal nehezebbé válnak a dolgok. Az első félidőben 63%-ban voltak sikeresek a passzaink – szinte minden második passzunk félrement. Ennek következtében rengeteg védekezésre kényszerülünk, így pedig nehéz tartanunk magunkat.”
Marius Wolf: “Az első félidő védekezési szempontból teljesen rendben volt, nem hagytuk őket tiszta helyzethez jutni. Támadások terén azonban túl sok labdát adtunk el túl könnyen, és nem találtunk területeket sem, mindenhol ott voltak. Sokkal jobbak lehettünk volna kontratámadásokból. Az a tény, hogy büntető vezetett a PSG első góljához keserű pirulaként hatott.”
Emre Can: “Rengeteget futottunk a labda után. Az első félidőben jól védekeztünk, de túl gyorsan veszítettük el a labdát, miután megszereztük azt. Voltak lehetőségeink az akciók befejezésére, de nem voltunk elég pontosak. Tudunk ennél jobb futballt is játszani, és járatni is tudjuk jobban a labdát. A büntetőnél láttam, hogy a labda eltalálja Niklas kezét, de ő akkor épp elcsúszott, és valamiképp segítenie kellett magán. Megkértem a játékvezetőt, hogy menjen ki és nézze meg a felvételt, de ennek nem tett eleget. A társaimért kiállok a pályán, és megérdemelten kaptam sárga lapot – de ugyanez érvényes volt Hakimire is.”
Niclas Füllkrug: “A második félidőre javult valamennyit a helyzet, de nem voltunk konzisztensek számos alkalommal. Nem csináltunk úgy mindent, mint ahogyan azt szerettük volna előzetesen.”