A BVB számára mindig élvezetes volt a VfL Wolfsburg elleni összecsapás, és a szurkolók is rendre arra számíthatnak, hogy gólgazdag mérkőzés kerekedik az ütközetből. Ma délután 15:30-tól ismét útjára indul a labda, hogy a Fekete-Sárgák és a Farkasok eldönthessék, mi legyen a három pont sorsa.
A hetedik helyen álló együttes fogadja a hatodikat, a két csapat között mindösszesen egy pont a különbség. A Dortmund két győzelemmel és két döntetlennel indította a szezont, míg a Wolfsburg három győzelem mellett szenvedett el egy vereséget. Az egymás elleni mutatókat tekintve impozáns előnnyel bír a Borussia, hiszen legutóbbi 10 összecsapásukból 9-et is megnyert a BVB, a VfL csupán egyszer vitte el a három pontot. Az előző idényből kiindulva is érdekes lehet a mai találkozó, hiszen hazai pályán a legsikeresebb csapat volt a Dortmund, idegenben pedig az ötödik legjobb a Wolfsburg – utóbbi együttes viszont kissé megtorpant, hiszen legutóbbi négy idegenbeli mérkőzéséből hármat is elveszített (beleértve a tavalyi idényt is).
A 2015-ös Német Kupa döntője óta a Borussia csupán egyetlen vereséget szenvedett el a Farkasoktól, mellette 14 győzelmet és 1 döntetlent értek el. A Bundesligában való szereplésüket figyelembe véve az alsószász együttes csak a Bayern ellen veszített el több mérkőzést (41) és kapott több gólt (132), a Dortmund ellen 32 és 114 a két mutató. A Fekete-Sárgák legutóbbi 15 hazai bajnoki mérkőzésükből csak egyet veszített el a Farkasok ellen, mellette 10 győzelem és 4 döntetlen született – és erre a vereségre is 2012 decemberében került sor, akkor 3-2 lett a végeredmény. A Dortmund gólkülönbsége a VfL ellen +58, ennél csak a Frankfurt és Freiburg elleni számuk a nagyobb – esetükben ez +61.
Az előző idényt is figyelembe véve a Borussia Dortmund 12 bajnoki mérkőzés óta veretlen, és 24 mérkőzés óta rendre betalál a ligában legalább egyszer. Legutoljára 2022 októberében szenvedtek vereséget úgy, hogy 1-0-ra vezettek, akkor a Köln tréfálta meg a csapatot. A csapatot segítheti, hogy a Wolfsburg a legutóbbi nyolc mérkőzéséből csupán egyet tudott megoldani kapott gól nélkül, augusztus 19-én 2-0-ra győzték le a Heidenheim csapatát.
A legnagyobb arányú hazai győzelmét az elmúlt időszakban kétszer is megjavította a Dortmund. 2022 áprilisában 6-1-re nyertek a dortmundiak, majd 2023 májusában ugyanennyi rúgott gól mellett már nem kaptak gólt. Karim Adeyemi ekkor szerezte meg első dupláját a Bundesligában, és gólpasszt is adott, mellette Julian Brandt három gólpasszal is előrukkolt, ezzel három pontot szerzett a kanadai táblázaton egyetlen mérkőzésen – BVB-s karrierje során először. Adeyemi mellett Jude Bellingham duplázott, valamint Haller és Malen is eredményes volt.
A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón szóba kerültek az elmúlt időszak történései a két csapat közös életéből, ám a vezetőedző, Edin Terzic hangsúlyozta: “Van néhány beszédtéma, amiről beszélhetnénk az elmúlt mérkőzések kapcsán, azonban már más játékosok vannak nálunk a pályán és mások vannak náluk is, így ez teljesen új mérkőzés lesz.”
A BVB továbbra is veretlen a Bundesligában, hiszen két győzelem és két döntetlen szerepel a nevük mellett. Első vereésgüket tétmérkőzésen azonban így is elszenvedték, miután a PSG ellen 2-0-ra maradtak alul a Bajnokok Ligája csoportkörének első napján. Azon a mérkőzésen Marcel Sabitzert sérülés miatt le kellett cserélni, és bár Terzic elmondása alapján nem súlyos a sérülés, a következő pár mérkőzésen még nem kockáztatják a szerepeltetését. Így rajta kívül csak a két hosszútávú sérült, Mateu Morey és Thomas Meunier nem bevethető.
A vendégek egy ponttal előzik meg a tabellán a Borussiát három győzelmüknek és egy vereségüknek köszönhetően. Terzic velük kapcsolatban kiemelte: “A Wolfsburg egy jó szériával kezdett. Jelenleg rendkívül sikeresek, és Jonas Wind személyében találtak egy olyan játékost, aki szinte minden szituációban kapuba tud találni. Hogy ezt a lendületet tovább tudják-e örökíteni a szezon egészére, az majd elválik.” A vendégek számára előnyt jelenthet, hogy nem szerepelnek egyik európai versenysorozatban sem, így több idejük marad az edzésekre, jobban fel tudnak készülni a Bundesliga-mérkőzésekre.
A szombati mérkőzés kapcsán Terzic kiemelte: “Tudjuk azt, hogy egy jó játékra lesz szükség tőlünk, akkor megnehezíthetjük a dolgukat – csakúgy, mint a legutóbbi hazai mérkőzésen ellenük, példának okáért.”