Reus: “Érett teljesítménnyel álltunk elő…”

A Wolfsburg elleni 1-0-s hazai győzelmet követően Edin Terzic, Marco Reus, Niclas Füllkrug, Salih Özcan, Gregor Kobel, Julian Brandt és Sebastian Kehl értékelték a látottakat.

Edin Terzic: “Rögtön a kezdettől fogva átvettük az irányítást, a sok labdabirtoklás ellenére azonban nem tudtunk tiszta gólszerzési lehetőségeket kialakítani. Ragaszkodtunk az elveinkhez, ugyanis tudtuk, hogy nehéz lesz egy ponton megvédeni a területeinket. A gólt nagyon szép játékkal alakítottuk ki. Egyszerűbbé tehettük volna viszont a dolgunkat, ha megszerezzük a másodikat is. Nagyon elégedettek vagyunk a végrehajtott elemekkel mind védekezésben, mind támadásban. Ez egy teljesen megérdemelt győzelem volt, és tettünk egy lépést a megfelelő irányba.”

image

Marco Reus: “A győzelmek mindig jólesőek, és rendkívül fontosak. Az elmúlt néhány hét kissé viharosan alakult számunkra. Ma viszont érett teljesítménnyel álltunk elő, kemények voltunk, és kevés lehetőséget adtunk az ellenfélnek. Ugyan nem volt sok gólszerzési lehetőségünk, azonban türelmesek voltunk, és a magunk játékát játszottuk. Megvolt bennem az az érzés, hogy lóg a levegőben az 1-0-s állás – tökéletes beívelést kaptam, elég volt csupán csak beleérnem.”

Niclas Füllkrug: “Megérdemeltük a győzelmet. Nem sok lehetőséget adtunk hátul az ellenfélnek, és folyamatosak voltak a támadásaink elöl, mindig megpróbáltuk bejátszani a területeket, és fokozni a tempót. Jól kontrolláltuk a labdát a pályán. Végig megvolt bennem az érzés: “megnyerjük a mérkőzést, csupán idő kérdése, hogy 1-0 legyen az állás“. A legfontosabb dolog a teljesítmény, Mats Hummels és Marco Reus pedig ezt remekül nyújtotta is az elmúlt két hétben. Bizonyították, hogy még mindig képesek segíteni a csapatot, ami hatalmas dolog számunkra.”

Salih Özcan: “Rendkívül elégedett vagyok, domináns futballt játszottunk. A lábak kissé elnehezültek a végéhez közeledve, de soha nem volt meg bennünk az az érzés, hogy itt gólt fogunk kapni, rendkívül keményen védekeztünk. A továbbiakban még tisztább gólhelyzeteket is fogunk tudni kialakítani.”

Gregor Kobel: “Ez egy erős fellépés volt tőlünk, rendkívül domináns teljesítmény. Képesek voltunk arra, hogy 90 percen át mi legyünk a jobb csapat. Korábban szinte biztos, hogy voltak már mérkőzések, ahol előttünk adódtak jobb gólszerzési lehetőségek, de ma ehhez az is társult, hogy szinte végig mi irányítottuk a mérkőzést. Mindig voltak passzolási lehetőségeink, és van annyira minőségi a támadószekciónk, hogy képesek állandóan veszélyt teremteni. Nem lehet mindig mindent kivédekezni, de ma összességében alig hagytunk teret az ellenfélnek. Labda nélkül is határozottak voltunk, és megnyertük a párharcainkat.”

Julian Brandt: “Noha sokáig 0-0-ra állt a mérkőzés, rendkívül fontos volt, hogy megőrizzük a hidegvérünket. Egy mérkőzést a 70., 80. percben is meg lehet még nyerni.”

Sebastian Kehl: “Ez egy megérdemelt győzelem volt. Uraltuk a mérkőzést a játék szinte minden szakaszában, kevés lehetőséget adtunk az ellenfélnek. Ugyan nem volt annyi lehetőségünk a gólszerzésre, de Marco Reus révén könyörtelenül kihasználtunk egyet. Összességében látványosan stabilabbak vagyunk, de még a hatékonyságunkon is tudunk javítani. Jelenleg két ponttal vagyunk elmaradva a listavezetőtől – közel vagyunk, és nem szenvedtünk vereséget sem még.”