A Bundesliga 5. játéknapján 1-0-s győzelmet aratott a Borussia Dortmund a VfL Wolfsburg ellen hazai pályán, és folytatta ezzel a tabellán való kapaszkodást, immár 11 egységnél tart a csapat.
Öt perc telt el csupán a mérkőzésből, mikor a 197 cm magas Casteelsnak kellett nyújtóznia és kiütnie Reus szabadrúgását szögletre. Ez volt azonban a Dortmund egyetlen komolyabb helyzete az első félidőben, de a kemény, küzdelmes mérkőzésen a vendégek sem teljesítettek jobban, Kobelnek csupán Tiago Tomas ellen kellett komolyabban beavatkoznia a 37. percben.
A Borussia keményen próbálkozott – különösen Özcannal az élen -, de nem tudott meglepetést okozni a szervezetten felálló Wolfsburg csapatának, és nehezen tudták helyzetbe hozni a nagy tempóval bíró Bynoe-Gittenst. A csapat egyes részei között túl nagy távolság alakult ki. Az erőfeszítés megvolt kérdés nélkül, de a kellő szellem hiányzott – a csapat struktúrája az első félidő végéhez közeledve egyértelműen érzékelhető volt, de Hummels és Schlotterbeck elvétett egy lehetséges gólt, miután egymás útját keresztezték Brandt szabadrúgásánál a hosszabbítás első percében.
A második játékrész elején a tempó és a mélység is hiányzott a Dortmund játékából. Az 55. perc környékén Füllkrug kapott remek labdát Hummelstől, akinek passza a komplett védelmet átjátszotta, az új igazolás azonban a büntetőterületen belül elvétette őrizetlenül a kísérletet. Nem sokkal később Brandt nem tudta megfelelően levenni a labdát bal oldalon a tizenegyespont környékén, ezzel újabb lehetőség szállt el.
Megkezdődtek ezt követően viszont a cserék, elsőként Donyell Malen érkezett Bynoe-Gittens helyére, és rögtön hatást is gyakorolt a mérkőzésre. A 68. percben a holland játékos gyorsított fel és passzolt Reusnak, aki rögtön továbbtette Brandtnak, kinek lövése nem fogott ki Casteelsen. Hummels indította a következő támadást másodpercekkel később azáltal, hogy Malenhez passzolt, aki Brandtot indította tovább. A játékos balról beadta középre, ahol Reus megelőzte a szintén érkező Malent, és a kapuba juttatta a labdát ballal a távoli sarokba a 69. percben.
A Wolfsburg a kapott gól után élettel telibbnek tűnt, de a Fekete-Sárgák kényelmesen behúzták a győzelmet, csupán Wind veszélyeztetett komolyabban a 77. percben.
A mérkőzés videós összefoglalója:
<div align=”center”><iframe width=”853″ height=”480″ src=”//ok.ru/videoembed/6927113128687″ frameborder=”0″ allow=”autoplay” allowfullscreen></iframe></div>