Kibrusztolt győzelem Sinsheimben

A Borussia Dortmundnak időnként a játékvezetői ellenszéllel is meg kellett küzdenie a Hoffenheim otthonában, de végül tíz emberrel futballozva is le tudta győzni vendéglátóját.

Péntek este a BVB sinsheimi vendégjátékával indult a Bundesliga hatodik fordulója, amit a Hoffenheim várhatott kedvezőbb pozícióból, hiszen az első öt mérkőzésükön egy ponttal többet szereztek mint a Dortmund, és összességében is történetük legjobb bajnoki rajtjával nyitottak.

A fekete-sárgák döcögősen kezdték a bajnokságot, fontos pontokat hullajtott a csapat a Bochum és a Heidenheim ellen is, az elmúlt hetekben viszont ha játékban nem is történt hatalmas változás, sorra jöttek a győzelmek és ezt a szériát szerette volna folytatni a Terzic-legénység.

A vezetőedző ezúttal sem számíthatott a sérüléssel küzdő Sabitzer, Meunier, Morey hármasra, ami viszont jó hír, hogy hamarosan mindhárman visszatérhetnek az edzésekre. A Wolfsburg elleni kezdőhöz képest annyi változás történt, hogy Malen bekerült Bynoe-Gittens helyére.

A Hoffenheim agresszív letámadással próbálta nehéz helyzetbe hozni a Dortmundot, de erre viszonylag jól reagált a csapat, és a tizennyolcadik percben sikerült is egy hazai védelmi hibát kihasználni. Brooks adta el a labdát, amire Brandt csapott le, a tovább pattanó játékszert pedig Füllkrug juttatta a kapuba.

Nem örülhetett sokáig a Dortmund, Hummels ugyanis hasonlóan nagy hibát vétett mint a túloldalon Brooks, egy eladott labda után késve csúszott oda Stachnak, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, amit Kramaric váltott gólra.

A hazaiak több lövéssel próbálkoztak mint a BVB, de Kobelt igazán nem tették próbára, a szünet előtt pedig sikerült ismét megszerezni a vezetést. Malen lódult meg a jobb szélen, a sinsheimi védő lepattant róla, élesen középre lőtt lövését Baumann tenyerelte középre, de pechére éppen Marco Reus elé, a csapatkapitány pedig élt a kínálkozó lehetőséggel.

A mérkőzést egyébként meglehetősen sok szabálytalanság tarkította, Badstubner játékvezető pedig nem volt mindig a helyzet magaslatán. A 71. percben megfogyatkozott a Borussia, miután Bensebaini megkapta második sárga lapját, a játék késleltetéséért. A helyzet szépséghibája, hogy az ominózus eset előtt szinte egyértelműen elhagyta a labda a játékteret.

A Dortmund tíz emberrel is állta a sarat, sőt egy kontratámadás végén Adeyemi a 82. percben lezárhatta volna a mérkőzést, de Baumann ekkor még hárítani tudott ziccerben.

Ezt már nem tudta megtenni a hosszabbításban, amikor Ryerson indult meg a saját térfeléről a labdával, a sinsheimi védő sorra pattantak le róla, Baumann lábai között pedig a kapuba juttatta a játékszert, beállítva a 3-1-es végeredményt.

A BVB legközelebb szerdán lép pályára a Bajnokok Ligájában, ahol az AC Milant fogadja a második fordulóban.