Öt nap, négy nap, három nap: ennyi az eltérés a Dortmund elmúlt mérkőzései között, egyre kisebbé váltak a különbségek. Holnap este 18 órától ugyanis újabb megmérettetés vár a csapatra, a TSG Hoffenheim érkezik a Signal Iduna Parkba a Német Kupa második fordulójára, ahol egy erős hazai szériában lévő csapat mérkőzik meg egy erős idegenbeli mutatóval rendelkező együttessel.
A két csapat harmadjára találkozik egymással ebben a kiírásban, és harmadjára is a Dortmund lesz otthon ebben az ütközetben. A BVB a 2007/08-as idényben 3-1-re verte meg az akkor másodosztályú Hoffenheimet a negyeddöntőben Giovanni Federico, Tinga és Mladen Petric találataival, és abban az évben a döntőig jutott el a BVB. A következő ütközetre a 2014/15-ös idényben került sor, ahol hazai oldalról Neven Szubotics és Pierre-Emerick Aubameyang, a vendégek részéről pedig Kevin Volland és Roberto Firmino voltak eredményesek. A hosszabbításban végül Sebastian Kehl csapott le, hatalmas találattal szerezte meg a dortmundi harmadik találatot a 107. percben. A BVB abban az idényben is a döntőig menetelt a Kupában.
A Dortmund összesen 10 alkalommal jutott el a döntőig a Német Kupában, és öt alkalommal meg is nyerte azt, 1965-ben, 1989-ben, 2012-ben, 2017-ben és 2021-ben emelhették magasba a trófeát. A második fordulóban legutoljára 2010. október 27-én véreztek el, miután büntetőkkel 4-2-re veszítettek a Kickers Offenbach ellen. A TSG Hoffenheim 2007 óta állandó résztvevője a sorozatnak, és hat alkalommal is eljutottak a negyeddöntőkig, legutoljára épp a BVB-val találkoztak ott a 2014/15-ös idényben. A legutóbbi nyolc év már nem alakult ilyen szempontból szerencsésen a számukra, hiszen öt alkalommal a második körben, háromszor pedig a legjobb 16 között búcsúztak.
A két csapat 34. alkalommal néz farkasszemet egymással tétmérkőzésen, a mérleg a Dortmund felé billen: a kupában mindkétszer a Fekete-Sárgák diadalmaskodtak, míg a bajnokságban kétszer annyi győzelmet számlálnak (14), mint ellenfelük (7), tízszer pedig döntetlent játszottak egymással a felek. A gólkülönbség viszont szoros, 49-44 arányban a Borussiánál az előny. A Fekete-Sárgák a legutóbbi öt találkozót egyaránt megnyerték a Hoffenheim ellen (3-1, 1-0, 1-0, 3-2, 3-2) – legutóbb a 2019/20-as idény utolsó játéknapján veszítettek soron következő vendégeink ellen, és az akkori 4-0-s eredmény a legnagyobb arányú vereség, ami a két csapat között valaha megesett.
A két csapat formája bizakodásra adhat okot mindkét szurkolótábornak. A Fekete-Sárgák minden kiírást figyelembe véve 25 hazai mérkőzés óta veretlenek, és ez a szériájuk épp a Hoffenheim ellen kezdődött 2022. szeptember 2-án, amikor 1-0-ra győzni tudtak. A Hoffenheim viszont az egyetlen csapat, amelyik öt idegenbeli győzelemmel indította a bajnokságot (3-2 a Heidenheim, 3-1 a Köln, 2-0 az Union Berlin, 3-2 a Bréma, és szintén 3-2 a Stuttgart ellen), így 15 ponttal az élen állnak az idegenbeli tabellán, ráadásul ez klubrekordot is jelent számukra. A Bundesligában csupán két csapat, a Bayern München (2012/13), valamint a Borussia Dortmund (2010/11) volt képes arra, hogy az első öt idegenbeli bajnokiját egyaránt megnyerje. Abban az évben a Dortmund nyolcig jutott, ami rekordnak számít a bajnokságban. Ha a Német Kupát is beleszámoljuk, akkor a TSG hatnál tart, miután 4-1-re nyertek a VfB Lübeck ellen az első körben, és csupán a berlini találkozó volt az egyetlen, ahol nem szereztek legalább három gólt.
A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Edin Terzic vezetőedző első gondolatként a kupák szépségéről ejtett szót: “Úgy gondolom, hogy minden kupasorozat egy remek dolog. Jelen esetben csütörtökön az egyik klub számára véget ér a sorozat, ettől válik különlegessé ez az egész. Ez egy rendes futballmérkőzés, csakúgy, mint bármelyik másik, ám itt nincs döntetlen – mindig van egy győztes, és egy vesztes.” Az első fordulót a két csapat magabiztosan abszolválta: a Fekete-Sárgák 6-1-re győzték le a TSV Schott Mainzot, míg a Hoffenheim a VfB Lübeck ellen jutott tovább 4-1-es sikerrel.
A két klub a bajnokságban már találkozott egymással szeptember végén. Akkor a BVB utazott a Hoffenheimhez, és nyertek 3-1-re köszönhetően Niclas Füllkrug, Marco Reus és Julian Ryerson találatainak. A Dortmund trénere az azóta eltelt időt is elemezte: “Azon mérkőzés óta három mérkőzést játszottak, ahol kétszer is remekül játszottak, mindkétszer idegenben. Az Eintracht Frankfurt elleni találkozó után azonban aligha voltak boldogok. Mindhárom mérkőzésen rendkívül hamar megszerezték a vezetést. Kezdettől fogva erre törekedtek, mi pedig felkészülünk erre.” A Hoffenheim mindkét idegenbeli mérkőzését 3-2-re nyerte (Stuttgartban és Brémában), viszont hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedtek a Frankfurttól.
A BVB maga hét mérkőzés óta veretlen minden sorozatot figyelembe véve. A legutóbbi mérkőzésük 3-3-mal zárult, egy kemény, küzdelmes mérkőzésen osztoztak a pontokon az Eintracht Frankfurttal, mely során a vendégeknek kétszer is sikerült egyenlíteniük. Gregor Kobel azon a találkozón ugyan megsérült, de Edin Terzic arra számít, hogy részt tud venni az utolsó edzésen a mérkőzés előtt, és ugyanez érvényes Mats Hummelsre is, akit szintén sérülés miatt kellett lecseréljen. Maga az edző úgy nyilatkozott: “Vannak kérdőjelek néhány játékos esetében, de ahogy jelenleg állnak a dolgaink, várhatóan senki nem hagyja ki a kupamérkőzést.”
A két csapat korábban már kétszer találkozott egymással a kupában, most harmadjára is az a célja a Dortmundnak, hogy továbbjusson. A vezetőedző azzal zárta gondolatait: “Alaposan és professzionálisan fogunk felkészülni annak érdekében, hogy mindent beleadhassunk, és remek játékkal állhassunk elő hazai pályán. Meg akarjuk mutatni mindenki számára, hogy nagy terveink vannak ebben a sorozatban, és tovább szeretnénk jutni a következő körbe egy győzelemmel.”
Erre meglesz a lehetősége a Dortmundnak, miután holnap 18:00-kor a 38 esztendős Harm Osmers sípszavára elindul a találkozó. A hanoveri játékvezető 14. alkalommal vezet olyan mérkőzést, melyben a Borussia Dortmund is résztvevő, a mérlegünk eddig 7 győzelem, és 3-3 döntetlen, valamint vereség ezeken a találkozókon. A Német Kupában is egyszer már vezetett a csapatnak mérkőzést, 2022. január 18-án az FC St. Pauli elleni találkozó során, melyet a BVB 2-1-re veszített el idegenben. Osmers munkáját Dominik Schaal és Thorben Siewer fogják segíteni, videóbíró pedig nincs a kupa ezen szakaszában.