Noha szoros eredménnyel zárult, a BVB 1-0-s győzelme a TSG Hoffenheim ellen teljesen megérdemelt volt. 22-szer lőtt kapura a Dortmund az ellenfél hatjával szemben, ami egyértelműen kihangsúlyozza a Fekete-Sárgák támadó szándékát és mérkőzésdominanciáját. A meccset eldöntő Marco Reus egymaga többször lőtt kapura (8), mint az ellenfél komplett csapata. A mérkőzés érdekességei következnek.
1-0 – A BVB idei kilenc győzelméből öt is 1-0-s végeredménnyel zárult! Marco Reus nem először döntött el így mérkőzést, a Wolfsburg elleni 1-0-s siker alkalmával is ő lőtte a győztes gólt a bajnokságban.
A mérföldkő kapujában: 399. mérkőzésén lépett pályára a Fekete-Sárgák színeiben Marco Reus, és 165. alkalommal talált be az ellenfél kapujába dortmundi játékosként. A 164. találata 33 nappal ezelőtt született ugyanezen ellenféllel szemben, ahol Reus 2-1-re módosította az állást idegenben, mely találkozó végül 3-1-es sikert hozott a Borussiának.
Erős teljesítmény: Jamie Bynoe-Gittens nem csupán gólt készített elő, de maga is lőtt háromszor, az első félidőben ő vívta a legtöbb párharcot (23-at, melynek több, mint a felét meg is nyerte), valamint ő volt a leggyorsabb játékos is a pályán, 34 km/h-s sebességre is képes volt.
Hazai széria: A BVB 26 mérkőzés óta veretlen hazai pályán minden sorozatot figyelembe véve. A legutóbbi vereséget 2022 augusztusában szenvedték el, akkor a Werder Bremen győzte le Terzic csapatát 3-2-re a Signal Iduna Parkban.
Legjobb 16: A BVB 2011 óta zsinórban 13. alkalommal jut tovább a második körből a legjobb 16 közé a Német Kupában.
Örömmel látott ellenfél: Ez volt a BVB hatodik győzelme zsinórban a TSG Hoffenheim ellen.