Terzic: “… remek csapatteljesítményt tudtunk nyújtani”

Edin Terzic elégedett volt – mind a továbbjutás, mind pedig a csapata által nyújtott teljesítménnyel, melynek kapcsán úgy vélte, egy eltérő eredmény is megérdemelt lett volna. A mérkőzést követően a vezetőedző értékelt a sajtótájékoztatón.

Edin Terzic a mérkőzésről és az eredményről:
“Ez egy megérdemelt győzelem volt, és egy ettől eltérő eredmény is reális lett volna ezzel a teljesítménnyel. Lévén ez nem valósult meg, a mérkőzés így a végéig szoros maradt. Egy komoly lépést tettünk előre – nem csupán azzal, hogy továbbjutottunk a második körből de azzal is, hogy miként építettük fel a támadásainkat, miként pozícionáltuk magunkat, vagy épp ahogyan az ellenfelünket távol tudtuk tartani a saját kapunktól. Sajnálatos módon a második félidőben nem tudtunk odaérni a kontratámadást segítő területekre, ebben fejlődnünk kell a későbbiekben.”

… az ötödik 1-0-s győzelemről az idei szezonban:
“Minden győzelmet kedvelünk, de természetesen mindig tovább szeretnénk menni – nem az a cél, hogy védjük az egyetlen gólunkat, hanem le akarjuk zárni idő előtt a mérkőzéseket. Ennek ellenére tetszett, ahogy tisztán védekeztünk a legvégéig, és mi birtokoltuk a labdát az utolsó percekben is – aktívak voltunk újra és újra a pályán.”

… a kezdőcsapatban eszközölt cserékről:
“Hangsúlyoztuk, hogy örülünk annak a ténynek, hogy csak kevés játékosunk bajlódik sérüléssel, és olyan mélységű a keret teljesítményben is, amire bármikor számíthatunk. Négy mérkőzést játszunk kilenc napon belül, így hanyagság lett volna nem számítani a friss játékosokra. Öt helyen változtattunk a frankfurti kezdőhöz képest, és remek csapatteljesítményt tudtunk nyújtani.”