A Bayern München elleni mérkőzést megelőzően a Dortmund sztárját, Marco Reust köszöntötték azon okból, hogy 400. tétmeccsére készült a Fekete-Sárgákkal. Ezt a számot pont a Bayern München ellen érte el, miután a kezdőcsapatba nevezve lett. Hans-Joachim Watzke, Carsten Cramer és Sebastian Kehl köszöntötték a csapatot régóta szolgáló játékost egy csokor virággal, valamint egy mezzel, melyen a 400-as szám szerepelt.
Edin Terzic vezetőedző pénteken elmondta: “ez a mérföldkő nemcsak az idei szezonra vonatkozóan mutatja meg Marco Reus fontosságát, hanem az elmúlt évekre vetítve is.” A szurkolók a lelátókon folyamatos tapssal és énekléssel éltették az egykori csapatkapitányt.
Marco Reus a csapat egyik vezéralakja a Borussia Dortmundnak. A 34 éves játékos 2012-ben tért vissza gyerekkori klubjához a Borussia Mönchengladbachból, és hamar kiharcolt magának egy helyet a csapatban. A dortmundi születésű játékos a 2018/19-es idénytől kezdve volt csapatkapitány, melyről öt év után idén nyáron mondott le. Reus kétszer is megnyerte a Német Kupát a csapattal – előbb 2017-ben, majd 2021-ben emelhette magasba a trófeát. Idén augusztusban a 15. Bundesliga-szezonját kezdte meg a játékos, aki 165 gólt szerzett a BVB mezében – teljesítményének erejét jól mutatja, hogy csak a klublegenda, Adi Preißler szerzett nála több gólt.
Reus jelenleg hatodik a dortmundi örökranglistán a pályáralépések tekintetében, jelenleg 400-nál tart. A listát Michael Zorc vezeti 572 mérkőzéssel, mögötte pedig Mats Hummels következik a sorban (481. mérkőzését játszotta a München ellen a Dortmund színeiben), majd utánuk Roman Weidenfeller (453), Stefan Reuter (421) és Lars Ricken (407) következnek.
