Eljött a visszavágók ideje – a Dortmund a Newcastle-t fogadja a 4. játéknapon

Ma este elrajtol a negyedik játéknapja az idei Bajnokok Ligája csoportkörének, ahol a Borussia Dortmund újra a Newcastle Uniteddal csap össze. A BVB reménykedhet abban, hogy építeni tud a jó hazai szériájára az elitsorozatban is. Az elmúlt négy évben csupán kétszer szenvedett vereséget hazai pályán a BL-ben a Dortmund.

A BVB az első kört megnyerte a Newcastle otthonában, 1-0-s győzelmével pedig a második helyre ugrott fel, ugyanúgy négy pontja van mindkét együttesnek. A holtverseny terén már egy döntetlen is segíthet, hiszen az egymás elleni mérleg ez esetben fixen a Dortmund felé billenne. Amennyiben a Dortmund nyer, úgy a Szarkáknak négy ponttal kell többet szerezniük a Dortmundnál ahhoz, hogy megelőzzék őket a tabellán. A Newcastle Párizsba fog még utazni, valamint hazai pályán fogadja a Milant, míg a Dortmund idegenben találkozik az olaszokkal, és hazai pályán fogadják a párizsiakat a maradék két mérkőzés során. Az esetleges győzelem még azt is eredményezheti, hogy a Dortmund növelheti előnyét a Milannal szemben – a mérkőzés eredményétől függően a különbség akár 4 vagy 5 pontra is megnőhet a két csapat között.

A Borussia Dortmund a hétvégén a Der Klassikerrel hangolt, azonban ez nem sült el kedvezően – a Bayern München 4-0-s sikert aratott idegenben, ezzel megszakította a Dortmund 26 mérkőzés óta tartó, hazai veretlenségi sorozatát. A BVB a legutóbbi 17 hazai BL-meccséből viszont kilencet is megnyert, hatszor játszott döntetlent, és csupán két vereséget szenvedett el. Hazai pályán a mérlegük az angol együttesek ellen kedvező, öt győzelem és négy vereség mellett kétszer osztoztak a pontokon.

A Szarkák három mérkőzést játszottak azóta, hogy a Dortmund 1-0-ra legyőzte őket. A Premier League-ben 2-2-es döntetlent értek el idegenben a Wolverhampton ellen, majd szintén idegenben 3-0-ra legyőzték a ligakupában a Manchester Unitedot, végül 1-0-s hazai sikert könyvelhettek el a bajnokságban az Arsenal ellen legutóbb. Idegenben az angol bajnokságban jelenleg egy győzelem és két-két döntetlen, valamint vereség a mérlegük. Az idei BL-sorozatban csupán egyszer játszott eddig idegenben, akkor a Milan otthonában 0-0-s eredménnyel zártak a felek. Idegenben a német csapatok ellen pozitív a mutatójuk – 2001-ben 3-2-re győzték le az 1860 München csapatát, majd egy évre rá 3-1-re győzték le a Leverkusent. Legutoljára 2006-ban játszottak német együttes otthonában, az Eintracht Frankfurt ellen gól nélküli döntetlent értek el.

A csoportmérkőzések fele már lejátszásra került idén. A BVB mérlege egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség, amellyel a BVB jelenleg a második helyen áll az F csoportban a Paris Saint-Germain mögött, és megelőzi a Newcastle Unitedot és az AC Milant. Köszönhetően annak, hogy 1-0-ra legyőzték az angol együttest, a Dortmund áll előrébb az egymás elleni mérkőzések eredményében, és a Szarkák ellen szeretnék megtenni az újabb lépést a legjobb 16 közé kerülésért a Ruhr-vidékiek. Edin Terzic vezetőedző a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón az előző mérkőzés kapcsán elmondta: “Az odavágón a Newcastle ellen megmutattuk, hogy versenyképesek tudunk lenni ezen a szinten kiváló teljesítménnyel.”

A mérkőzés előtt is két játékos kapcsán még bizonytalan volt a tréner: az egyikük a csapatkapitány, Emre Can, aki Newcastle-ben megsérült, és idáig nem tudott részt venni a csapat edzésein. Róla a tréner elmondta: “Emrével napról-napra haladunk előrébb. A visszavágó időpontja még korai, de nem adtuk fel a reményt”. A döntés csak a mai nap során születik meg, hogy a keret tagja lesz-e a csapatkapitány. A másik kérdéses játékos Ramy Bensebaini, akinek combproblémái voltak a múlt hét során, de szombaton a Bayern München ellen már bevethető volt. Terzic reméli, hogy most kedden is számíthat védőjére.

A Bayern elleni 4-0-s hazai vereséget követően a trénerek és játékosok összegyűltek, hogy megtekintsenek néhány felvételt a mérkőzésből, különösen a nyitószakaszból, ahol a Fekete-Sárgák villámgyorsan 2-0-s hátrányban találták magukat. Salih Özcan a játékosok részéről kiemelte: “Őszinték vagyunk egymással, és ennek szellemében elemeztük a mérkőzést, amin most túl is lendülünk. A korábbi mérkőzéseinken megmutattuk, hogy tudunk jobban is teljesíteni. Kedden újabb esélyünk lesz arra, hogy ezt megmutassuk, és meg vagyok róla győződve, hogy képesek leszünk jól teljesíteni egy csapatként.”

Hétfő óta a Borussia Dortmund a Newcastle elleni mérkőzésre koncentrál. A Szarkák három mérkőzés óta veretlenek, mióta ellenünk játszottak, és erről Terzic is szót ejtett: “Ismerjük a képességeiket, két héttel ezelőtt magunk is megtapasztaltuk, hogy mennyire jók tudnak lenni. A Newcastle már az elejétől fogva úgy lépett pályára, ahogy számítottunk rá: rendkívül bátran, határozottan, nagy nyomással játszottak. Ennek ellenére fel tudtunk ellenük lépni a kezdő sípszótól kezdődően. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, mind a támadójátékunk, mind pedig a védelmünk rendben volt.”

A tréner a Signal Iduna Parkban is intenzív mérkőzésre számít: “Tudjuk, hogy nagy nyomást helyeznek az ellenfeleikre. Egy jó rajtra lesz szükségünk, és végig koncentráltnak kell maradnunk. Nagy esélyünk van arra, hogy három pontot szerezzünk, és kedvezőbb legyen az egymás elleni mérlegünk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy hazai pályán játszunk, és meg kell nyerjük a hazai mérkőzéseket, hogyha tovább szeretnénk jutni a kieséses szakaszba.”

Ezt a csapat ma el is kezdheti, egy Newcastle elleni győzelemmel ugyanis nagy lépést tenne előre a továbbjutásért a Borussia Dortmund.