Holnap délután kerül sor a Borussiák csatájára, melyben a Dortmund dominanciája erős – a BVB legutóbbi kilenc bajnokiját egyaránt megnyerte a Mönchengladbach ellen a Signal Iduna Parkban, valamint egy kupagyőzelmet is ünnepelhettek a Csikók ellen. Ezen 10 meccs alatt a BVB 34-szer vette be vendége kapuját, ami mérkőzésenként több, mint hármas átlagot jelent.
A Mönchengladbach idei szezonja gyengén indult el – az első öt mérkőzésén csupán két pontot szerzett a csapat, azóta pedig hat mérkőzésükön összesen 11 egységet gyűjtöttek, így az eddigi 13 pontjukkal a nyitóforduló óta először foglalnak helyet a tabella első felében. Míg a Gladbach három mérkőzés óta veretlen, a BVB-ről épp az ellenkezője mondható el, azonban pozitív irányba billentheti a mérkőzést az, hogy a legutóbbi két idényben mindig a hazai pályán játszó fél nyerte a találkozót a Borussiák ütközetében.
A Dortmund legutóbbi négy hazai mérkőzéséből hármat is megnyert hazai pályán, a vendégek pedig legutóbbi hat idegenbeli meccsükből csupán egyet vesztettek el, Kölnben kapituláltak október 22-én. Náluk több döntetlent viszont senki nem ért el idegenben, összesen háromszor szereztek 1 pontot aktuális ellenfelüktől.
A BVB 22 alkalommal szerzett pontot a Mönchengladbach ellen a Bundesligában azután, hogy 1-0-s hátrányba került, ebből 9-szer győzelem, 13-szor pedig döntetlen lett a mérleg – ennél hosszabb sorozata csak a Bayern Münchennek van a VfB Stuttgart ellen, ott 23 mérkőzésen történt pontszerzés hátrányból. A legutóbbi 17 hazai mérkőzéséből 16-ot nyert meg a BVB a BMG ellen, és 1988 augusztusa óta mindig szerzett gólt a Csikók ellen hazai pályán a Dortmund, ez 31 hazai mérkőzést jelent. A Gladbach kapott gólok tekintetében három csapat ellen áll rosszul: csupán Münchenben, Stuttgartban és Dortmundban kapott három számjegyű gólt összességében, utóbbi esetben 114-nél áll a mutató.
Mindkét együttes négy bajnoki mérkőzésen szerzett pontot úgy, hogy hátrányba került, náluk többször ez csak az Augsburgnak sikerült (hat alkalom). A Mönchengladbach csupán egy mérkőzést veszített el legutóbbi hat találkozójából, mérkőzéseik pedig rendkívül gólgazdagok: összesen 46 találat született a meccseiken, aminél többet csak a Bayern München mérkőzésein lehetett eddig látni, ott 51 találatnak lehettek szemtanúi összesen a nézők.
Az előző idénybeli hazai mérkőzés kellemes emlék lehet, hiszen 81.365 néző előtt ünnepelhett a Dortmund egy 5-2-es sikert. Azon a találkozón 46 lövést láthattunk, mely tavalyi ligacsúcs volt, ebből 33-at a BVB vállalt. A dortmundi 33 lövésnél csupán egy csapat, a Bayern München tudott többet felmutatni tavaly (35-öt) szintén a Mönchengladbach ellen hazai pályán.
A legnagyobb hazai sikerért sem kell messzire menjünk az időben: 2022. február 20-án a BVB 6-0-ra tudott nyerni. Akkor a pandémia okán csupán 10.000 néző lehetett a helyszínen jelen, akik félidőben már kétgólos előnynek örülhettek Marco Reus (26) és Donyell Malen (32) révén, valamint Gregor Kobel is hatalmas védésekkel segítette a csapatot az eredmény tartásában. A csereként beállt Marius Wolf (70) és Youssoufa Moukoko (74) növelte tovább az előnyt, majd a 82. percben Marco Reus, végül pedig a hosszabbításban Emre Can is beköszönt. Marco Reus azon a mérkőzésen öt gólban is érintett volt – kettőt maga vállalt, hármat pedig előkészített.
A válogatott szünet véget ért, így újra a klubcsapatoké a főszerep: a BVB pedig mozgalmas időszak elé néz. Mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában, mind pedig a Német Kupában lesz érdekeltsége a csapatnak az év hátralévő néhány hetében. Az első akadályt a Borussia Mönchengladbach fogja jelenteni szombaton, ahol a Fekete-Sárgák minden bizonnyal feledtetni akarják a Stuttgart elleni 2-1-es fiaskót. A mérkőzés elemzését rögtön a hármas sípszó után megkezdte a csapat, de csupán most tudták azt befejezni a válogatott szünet okán. 14 dortmundi játékos volt úton hazája válogatottjával az elmúlt másfél hétben, és Felix Nmecha személyében egy sérült játékossal is “gazdagodtunk”, miután csípóproblémák előtt idő előtt tért vissza a klubhoz.
A Stuttgart elleni mérkőzésről a visszatérés után beszélt a csapat és Edin Terzic vezetőedző, aki reméli, hogy “ebből sikerül levonni a megfelelő következtetéseket, és sikerül ezt bizonyítani is”. Hozzátette: “Lesz esélyünk arra, hogy ezt megmutassuk a Mönchengladbach ellen. Arra számítok, hogy teljesen más irányt fog venni ez a találkozó – ne legyen szükség arra, hogy egy korai gól, vagy egy ellenfélnek ajándékozott büntető térítsen minket észhez, a fő fókusz azon lesz, hogy jelen legyünk már a kezdetektől fogva.” A tréner arra számít, hogy azt a formát sikerül hozni újra, mint amit a Newcastle ellen mutatott, s rávilágított arra is, hogy ott “tisztán látszódott, hogy miként akarunk játszani. Ezt szeretnénk látni mindenkitől szombaton is.”
A Mönchengladbach idei formája nem a legerősebb, s Terzic lát is indokot erre: “Nem csupán több új játékost kell beépíteniük, de az edzőjük is új. Ilyen esetekben előfordul, hogy ez tovább tart, mint a felkészülési idényben rendelkezésre álló hat hét. Ha megnézzük az elmúlt időszakban nyújtott teljesítményüket és eredményeiket, akkor látható, hogy jó és stabil úton haladnak. Legutóbb háromvédős rendszerrel játszottak az addigi négyes helyett, és láthattuk is, hogy mire képesek – résen kell lennünk, de azt is tudjuk, hogy a Gladbach ellen hazai pályán jó játékkal tudtunk előállni az elmúlt időszakban.”
A legutóbbi két hazai pályán vívott küzdelemben a Dortmund először 6-0-ra nyert 2022 februárjában, majd 5-2-re idén májusban a Csikók ellen. Egy újabb győzelem jó indítása lehet a maratoni sorozatnak, ami a Dortmundra vár, hiszen év végéig még nyolc mérkőzése van a csapatnak. A tréner zárógondolatként kiemelte a sajtótájékoztatón, hogy “ez a periódus rendkívül kemény lesz, éppen ezért kimagasló teljesítménnyel kell ezt indítsuk.”