86. alkalommal kerül sor a miniderbire, a VfL Bochum csapatát fogadja a Dortmund

Ma délután a Borussia Dortmund a VfL Bochum csapatát fogadja a 86. miniderbi keretében a Bundesliga 19. játéknapján.

A Dortmund ötödik helyen áll a Bundesliga idei kiírásában, míg a VfL a 14. helyet foglalja jelenleg el. A BVB jelenleg ugyanannyi pontszámmal áll, mint a negyedik helyezett, és csupán egy pontra van a harmadik helyezett csapattól, míg a Bochum kilencpontos előnnyel bír a playoffot jelentő kiesőhellyel szemben. A két csapat most ennek fényében néz farkasszemet egymással, és bár a legutóbbi 11 párharcból csupán egyet veszített el a Borussia, a legutóbbi öt bajnoki összecsapásból csak egyet nyert meg a BVB azóta, hogy a VfL 2021 nyarán újra feljutott a Bundesligába.

A Borussia Dortmundnak van mit javítania hazai pályán, hiszen legutóbbi négy otthoni bajnokijából csupán egyet nyert meg: november 25-én a Borussia Mönchengladbachkal szemben arattak 4-2-es sikert. Az előző szezont is figyelembe véve a Bochum csupán egyszer tudott nyerni legutóbbi 13 idegenbeli mérkőzéséből: november 3-án 2-1-re tudtak nyerni a Darmstadt otthonában.

A Fekete-Sárgák stabilitását jelzi, hogy csupán két csapat veszített náluk kevesebb mérkőzést: a Bayer Leverkusen, valamint a Bayern München. A BVB 2024-ben eddig makulátlan mérleggel bír: 2/2 győzelem, 7-0-s gólkülönbség áll a nevük mellett. A Bochum a legutóbbi négy mérkőzéséből egyet veszített csupán el (egy győzelem és egy döntetlen a 2024-es mérlegük), és nyolc döntetlennél járnak, ami már most több, mint amit tavaly a komplett szezon során gyűjtöttek (5). A Dortmund még egy mutatóban az élmezőnyhöz tartozik – öt 21 év alatti játékost játszattak idáig, aminél többet csak a Mönchengladbach tud felmutatni (6) – ezzel szemben a Bochum rendelkezik a legidősebb kerettel, a játékosaik átlagéletkora 29 év kereken.

Egymás ellen a két csapat az eddigi történetük során rendre szorosan teljesített a bajnokságban, sosincs könnyű dolga a BVB-nak. 65 eddigi találkozójukból 25-öt nyertek meg a hazaiak a Bundesligában, ami 38%-os mutató. Ez csak két csapat ellen alacsonyabb a BVB szempontjából: a Bayern München és az 1. FC Heidenheim ellen. Dortmundban ez a két csapat soha nem játszott még egymással 0-0-s mérkőzést, és csupán egyszer veszített úgy a Dortmund, hogy 1-0-s vezetést szerzett.

A legnagyobb arányú győzelemre a 2000/2001-es idényben került sor, 65.600 néző előtt nyertek a Fekete-Sárgák 5-0-ra a 30. játéknapon. Lars Ricken a 16. percben nyitott, majd Jörg Heinrich növelte az előnyt a 29. perchez érve. “Billy” Reina duplázott a 66. és 68. percekben, amivel 4-0-ra módosította az állást, végül “Micky” Stevic talált be büntetőből, miután Reinával szemben szabálytalankodtak azon a találkozón.

2024-ben harmadik tétmérkőzésére készül a Borussia Dortmund, de ez lesz az első, hogy hazai pályán vívhat mérkőzést a csapat. Eddig két idegenbeli mérkőzést teljesítettek: előbb Darmstadtban, majd Kölnben, és mindkét helyről 3-3 ponttal távozhattak, ráadásul kapott gól nélkül. A BVB 33 ponttal ötödik a tabellán, amivel beérte a negyedik helyezett Lipcsét (33), és egy pontra van a harmadik helyen álló VfB Stuttgarttól (34). A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban Edin Terzic elmondta: “Tudjuk, hogy kétszer is jó irányba léptünk előre, és jól kezdtük az új évet. Ezt azonban folytatnunk kell, továbbra is ebbe az irányba kell haladnunk, és az első állomás ehhez vasárnap vár ránk. Jelenleg csak ez számít. Szeretnénk továbbra is jó futballt játszani, és ennek megfelelő eredményeket gyűjteni. Ha ez sikerül, akkor tudunk nyomást helyezni az előttünk állókra, de ez csak és kizárólag rajtunk múlik.”

Játékosfronton ehhez a többség rendelkezésre áll, de vannak még kérdőjelek: Emre Can és Mats Hummels közel áll ahhoz, hogy visszatérjen a keretbe, de továbbra is kérdőjeles Gregor Kobel, illetve Julian Brandt helyzete.

Ha a kupamérkőzést is beleszámítjuk, a Dortmund legutóbbi három mérkőzését egyaránt idegenben játszotta a Bochum ellen, melyeken két döntetlen, és egy dortmundi siker született. A legutóbbi, maival egyező felállásra 2022 novemberében került sor, akkor a Signal Iduna Parkban 3-0-ra nyert a Dortmund Moukoko duplájának és Reyna találatának köszönhetően.

Míg a BVB idén még csak idegenben játszott, addig a Bochum csak hazai mérkőzéseken szerepelt eddig. A VfL 1-1-es döntetlent ért el a Werder Bremen ellen az első tétmérkőzésükön, majd a VfB Stuttgartot tudták legyőzni 1-0-ra. A Bochum 14. helyen áll a tabellán 20 szerzett ponttal, ami kilenc pontos előnyt jelent a kiesőzónával szemben. Edin Terzic értékelte a játékukat is, s elmondta: “Rendkívül szenvedélyesen és agresszívan játszanak. Hozzájuk kötődik a legtöbb párharc, gyakran szabálytalankodnak, és ezt arra használják, hogy megtörjék az ellenfeleik ritmusát. Tisztában vagyunk ellenfelünk képességeivel és lehetőségeivel egyaránt. Ennek ellenére tudjuk, hogy a mi kezünkben van az, hogy győztesekként hagyjuk el a pályát, ha jó teljesítményre leszünk képesek.”