Stefan Reuter 85 alkalommal viselte a Borussia Dortmund mezét az európai kupaporondon. A tegnapi nappal az 1997-es BL-győztes, valamint az 1993 és 2002 között többek között UEFA-kupa döntőt játszó játékos kénytelen megosztani rekordját ebben a kategóriában két másik játékossal is. A mérkőzés érdekességei következnek.
Egyenlítés: A 35 esztendős Mats Hummels, valamint a 34 éves Marco Reus 85. alkalommal lépett pályára a BVB mezében az európai kupaporondon, amivel utolérték a rekordtartó Stefan Reutert. Hummels 2008. szeptember 18-án debütált, ahol 2-0-ra kikapott a csapat az olasz Udinesével szemben. Hummels ráadásul összességében 109 pályára lépésnél tart, noha 24-et ebből a Bayern München mezében számlál. Reus az Ajax elleni 1-0-s sikerrel debütált 2012 szeptemberében, és mind a 85 pályára lépését Fekete-Sárga mezben érte el, melyek során összesen 32 találatot jegyzett.
Egymás ellen: Az Eindhovenben játszott mérkőzés volt a Borussia Dortmund hetedik idegenbeli mérkőzése holland élvonalbeli klub ellen, melybe beletartozik a 2002-es UEFA-kupa döntő is a Feyenoorddal szemben, ahol 3-2-re kikaptak a németek. A Dortmund két győzelme a mérkőzés óta kiegészült két döntetlennel és három vereséggel.
Jó ómen: Miután idegenben az első mérkőzésen döntetlent játszott a csapat az európai kupaporondon, a Borussia Dortmund nyolcszor jutott tovább kilenc nekifutásból a visszavágó során.
Statisztika: Az Eindhoven 15 lövést regisztrált, ami majdnem duplája volt a Dortmundénak, azonban a BVB nyolc kísérletéből öt is kapura tartott, ami eggyel több, mint a hollandoké. A PSV többet birtokolta a labdát, 54%-ban volt náluk a játékszer.
Beugrás: Alexander Meyer hatodik BL-mérkőzését játszotta le, miután az utolsó pillanatban kellett beugrania, és két-két-két győzelem, döntetlen és vereség fűződik a nevéhez. Csupán büntetőből tudtak túljárni az eszén, és a kapujára érkező négy lövésből hármat is védeni utdott.
Debütálás: Kjell Wätjen az U19-es csapatból először került be az első csapat keretébe. A támadó középpályás, aki a fiatalabb csapatban játszik hat gólt jegyzett eddig 15 A-Junior Bundesliga-mérkőzésén. Wätjen csupán négy nappal ezelőtt töltötte be 18. életévét.
Visszatérés: A 17 esztendős Julien Duranville első és eddigi egyetlen mérkőzését a tavalyi szezon végén, a Mainz elleni bajnoki idényzárón játszotta 2023. május 27-én (2-2). Eindhovenben hosszú sérülése után először tért vissza a keretbe.