Edin Terzic már a bajorok elleni bajnoki felállásával üzent a PSG-nek, ennek ellenére a játéklehetőséghez jutó futballisták nem kímélték az idén egyébként kifejezetten jó Augsburgot.
Alighanem Dortmundban szerda este óta mindenki Bajnokok Ligája-lázban ég, hiszen a fekete-sárgák nemcsak, hogy 11 esztendő után elődöntőbe jutottak a legjobbak között, de a Paris Saint-Germain legyőzésével a finálé kapujába is furakodtak.
A franciák ellen aratott sikerrel az is biztossá vált, hogy a jövő évi BL-indulás is meglesz a csapatnak, hiszen a koefficiens pontok kedvező alakulásának köszönhetően a Serie A mellett a Bundesliga lesz az amelyik öt csapattal képviseltetheti magát a mezőnyben, márpedig a Borussia már semmiképpen nem végezhet a bajnokságban ötödiknél rosszabb pozícióban.
Mivel az események alakulásának köszönhetően gyakorlatilag tétnélkülivé vált a BVB utolsó három bajnokija, arra lehetett számítani, hogy már nem igazán fogja komolyan venni a gárda a szombati, Augsburg elleni találkozót, és inkább a PSG elleni keddi visszavágóra összpontosít.
A vendégeknek viszont nagyon is fontos lett volna a három pont megszerzése, hiszen még nem mondtak le az európai kupaindulást érő helyek egyikéről, a forduló előtt a nyolcadik helyet foglalták el a tabellán.
A várakozásoknak megfelelően Edin Terzic gyakorlatilag sort cserélt a szombati mérkőzésre, a párizsiak elleni csapatból mindössze Kobel maradt hírmondónak, a tíz mezőnyjátékost kivétel nélkül leváltotta.
A kezdőben kapott helyet az a Marco Reus, aki a héten jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a klubbal a szezon végén lejáró szerződését, és 12 esztendő után elhagyja a csapatot és szintén kezdett az a Mateu Morey, aki utoljára 2021-ben léphetett pályára a kezdő sípszó pillanatától kezdve.
Újoncot is avatott a csapat, Terzic lehetőséget adott a mindössze 18 esztendős Kjell Wätjennek is a középpályán, a csatársorban pedig ott lehetett a sérüléséből visszatérő Malen.
Az eddig kevesebb lehetőséghez jutó játékosok hatalmas elánnal vetették bele magukat a mérkőzésbe, elképesztően magas intenzitással futballozott a hazai csapat, és néhány perc után máris 1-0 állt az eredményjelzőn – hozzá kell tennünk, ebben jókora augsburgi segítségre is szüksége volt a csapatnak.
Egy tizenhatoson belüli kavarodást követően Uduokhaihoz került a labda a büntetőterület sarkánál, ám ahelyett, hogy a vendégek játékosa tisztázott volna, saját kapuja felé irányította a játékszert. A gólvonalon bóklászó Moukoko semmit nem tudott az ellen tenni, hogy gólszerzőként kerüljön a jegyzőkönyvbe: a kapunak hátat fordítva csorgott be a lábáról a labda a kapuba.
Nem mintha idegesen kezdett volna a Borussia, de a korai vezetés még nagyobb önbizalmat adott a játékosoknak, az első negyed óra elteltével a fiatal Wätjen is megcsillantotta szervező képességeit és Malent ugratta ki remekül, a holland lövését azonban Koubek kapus hárította.
Az első augsburgi lehetőséget a szintén kezdőként első Bundesliga-mérkőzését játszó Papadopoulos hatástalanította, és gyakorlatilag az ellentámadásból megduplázta előnyét a Dortmund: Bynoe-Gittens lépett el remekül a bal szélen, majd kanyarított középre, ahol Malen lépett be remek ütemben a vendég védelem mögé és fejelt a kapuba.
Még fél óra sem telt el a mérkőzésből, amikor Moukoko második találatába is belebotlott, a fiatal csatár ezúttal legalább nem háttal állt a kapunak. Marco Reus szöglete augsburgi szempontból igen szerencsétlenül pattant le az ötösön belül, a dortmundi csatár pedig köszönte szépen és egy méterről átgyalogolt a játékszerrel a gólvonalon.
Szintén egy szöglet utáni kavarodást követően érkezett pár perccel később a vendégek szépítő találata, Vargasnak sikerült bevennie Kobel kapuját, de nem kellett sokat várni arra sem, hogy ismét három gólos legyen a fekete-sárgák előnye: a debütáns Wätjen osztott ki szenzációs mélységi indítást Reusnak, a rutinos játékos pedig egészen elegáns mozdulattal pörgette el Koubek kapus mellett a labdát, kialakítva a 4-1-es félidei állást.
A szünet után valamelyest alábbhagyott a lendület, az Augsburg igyekezett legalább azt elkerülni, hogy hatalmas verésbe szaladjon bele, sőt, több lehetősége is adódott a bajoroknak, hogy kozmetikázzanak az eredményen, Maier, Gouweleeuw és Demirovic révén is szerezhettek volna gólokat, de Kobel eszén már nem sikerült túljárniuk, a svájci hálóőr ismét bebizonyította, miért ő a posztja legjobbja a Bundesligában.
A végeredményt pályafutása első dortmundi Bundesliga-találatát jegyző Felix Nmecha alakította ki, aki Marco Reus második gólpasszát is értékesítette. Csak centimétereken múlt, hogy a korábbi kapitány ne duplával hagyja el a pályát, utolsó lövése Koubekről a felső lécre pattant, majd hatalmas ováció kíséretében adhatta át a helyét Julian Brandtnak.
Az utolsó 20 percben aztán Terzic már több olyan játékost is bedobott, akik vélhetően a kezdőben kapnak majd helyet Párizsban, így mindenképpen nagy önbizalommal indulhat el a gárda a francia fővárosba, ahol kedd este harcolhatja ki a Bajnokok Ligája-döntőbe jutást.