Edin Terzic és Marco Reus is értékelte a látottakat a Mainz 3-0-s sikerét követően.
Edin Terzic: “Párizs már a múlt, beszéljünk az előző, illetve a mostani hétről. Úgy állítottuk össze a csapatot, mint a múlt héten, mikor az Augsburgot fogadtuk. A mérkőzés hasonló volt ma, azzal a különbséggel, hogy ezúttal mi voltunk az a csapat, amelyik mindig elkésett, és mindig elveszítette a párharcokat, éppen ezért mondhatjuk azt, hogy megérdemeltük a vereséget. A Mainz minden centiméterért küzdött, nem hagyott egy perc nyugtot sem, mindegy, éppen hol birtokoltuk a labdát, ráadásul a befejezéseknél is hidegvérrel büntettek minket. Sajnos ez volt az az oldalunk, amit túl sokszor mutattunk magunkból idén. Szerettük volna a döntőig vezető három hetet úgy kihasználni, hogy az a legjobb három hetünk legyen – ez így nem történt meg. Ez az edzőn is múlik, így ezért sem zárom ki magam a történtekből a felelősség terén.”
Marco Reus: “Ha megnézzük az első félidőt, akkor az eredmény nem vitatható. A Mainz mindig egy lépéssel előttünk járt. Teljesen az ellentettjét csináltuk annak, mint amit az Augsburg ellen csináltunk egy héttel ezelőtt. Reméltem, hogy másképp fog zajlani az utolsó idegenbeli mérkőzés, de ez így alakult. Előre tekintek, várom a következő hetet.”