4-0-s sikerrel búcsúzott a Dortmund és Reus is a bajnokságtól

4-0-s sikerrel zárta a 2023/24-es Bundesliga idényt hazai pályán a Borussia Dortmund a Darmstadttal szemben. A mérkőzés fő attrakciója azonban Marco Reus volt, aki utoljára lépett pályára a Signal Iduna Parkban a Dortmund mezében – a 82. percben pedig ő volt az, aki miatt állva tapsolt a teljes stadion, akinek sorfalat állt lecserélésekor csapata, és akit még Daniel Siebert játékvezető is tapsolta búcsúztatott.

A mérkőzés ugyan nem volt túl intenzív, de a Dortmund egyértelműen uralta a játékot, az első 25 percben 67%-ban birtokolták a labdát. Reus indította az akciók sorát, a 7. percben a büntetőterület bal széléről lőtt szabadrúgást, ami nem sokkal kerülte el a kaput, majd négy perccel később a Sanchótól kapott labdát tűzte kapura, ami a felső lécen csattant. Sabitzer szintén a faszerkezetet találta el újfent Sancho labdájából, de ezen akcióból már gól is született: a kipattanó Maatsenhez került, aki távolról gyönyörűen lőtte ki az alsó sarkot a Reusszal közös játékot követően a 30. percben. Nyolc perccel később már a csapatkapitány is fel tudott iratkozni a lőlapra: 17 méterről lőtt szabadrúgásból, ami gyönyörűen vágódott be a bal felső sarokba.

image

A második félidőre több változtatást is eszközölt a tréner, többek között érkezett Brandt és Malen is, utóbbi pedig rögtön meglepte Schuhent egy éles szögből leadott lövéssel, amit a darmstadti hálóőr védeni tudott, miután az utolsó pillanatban zárta össze a lábait a 62. percben. A harmadik gól azonban így is érkezett, ám Brandt volt az, aki Sancho passzából eredményesnek bizonyult a 72. percben, és a távoli sarkot lőtte ki. A Dortmund nem állt meg, Malen révén a negyedik gól is megszületett: Schlotterbeck tette neki hátra, és túl sok helyet hagytak a holland részére. Első kísérlete ugyan kimaradt, másodjára azonban már eredményes volt.

A mérkőzés legszebb és legfájdalmasabb pillanata azonban a 81. percben érkezett el: emelkedett a negyedik játékvezető táblája, és pirossal megjelent rajta a 11-es szám. Marco Reus tiszteletére az egész stadion állva tapsolt, ahogy a pályán lévők is gratuláltak kiváló pályafutásához (a játékvezetőt is beleértve), társai pedig sorfalat álltak a levonuló játékos tiszteletére, aki így 12 évnyi karriert zárt le a Borussia Dortmundnál. A Bundesligában legalábbis, hiszen egy mérkőzés még vár Reusra, és a csapatra, mely a tökéletes korona lehetne erre az életútra…

A mérkőzés videós összefoglalója: